Július 10-ére tervezik az indulását az OTP-csoport új értékpapíralapjának, amely az OTP Abszolút Hozam Alap nevet kapta. Amint az elnevezésből is kitűnik, ez egy vegyes jellegű alap, amely biztonságosabb és kockázatosabb befektetések között meglehetősen nagy szabadsággal válogathat (nem rendelkezik szigorú befektetési korlátokkal), de célja mindenképp pozitív hozam elérése. (Szemben az úgynevezett benchmark-orientált alapokkal, ahol általában az is sikernek számít, ha a befektetési jegyek értéke kevésbé esik, mint a benchmark index.) Az alapkezelő arra törekszik, hogy kiválassza a részvénykockázat vállalására alkalmas időszakokat és csakis akkor fektessen részvényekbe, amikor azok várhatóan jelentős hozamot biztosítanak. Kifejezetten kedvezőtlen részvénypiaci kilátások esetén az alap rövidre is eladhatja részvényeit (short pozíció), így a részvények árfolyamcsökkenésekor is többlethozamhoz juttathatja befektetőit. Befektetései között euró- és dollárbetétek, valamint határidős ügyletek is szerepelhetnek, de tőkeáttétel nem megengedett.
A befektetési döntéseket az alapkezelő egy saját fejlesztésű döntéstámogató modell segítségével hozza meg.
Ha nem is a hagyományos értelemben vett benchmark, de az alapnak is van elvárt hozama, amely a legrövidebb lejáratú hazai állampapírok ZMAX indexe plusz évi 2 százalékpont. Ha az alap hozama egy évnél hosszabb időtávon ezt meghaladja, az alapkezelő az e feletti hozam 20 százalékát kapja sikerdíjként. A befektetést legalább hároméves időtartamra ajánlják, kockázatát az OTP vegyes és részvényalapjai közé sorolják be. Az alapkezelési díj az A sorozatú befektetési jegyeknél maximum évi 1,8 százalék lehet, az intézményi befektetők számára fenntartott B sorozatnál pedig maximum évi egy százalék.
