BUX 139910.73 0,6 %
OTP 45860 0,75 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A garantált alapoknak jó a magas kamat

2006. június 27. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A napokban létrejött Budapest Világválogatott Garantált Alap részesedési mutatója a hasonló alapok mezőnyében kiemelkedően magas lett, 150 százalékos. Így a befektetők a futamidő végén a 11 tőkepiaci eszközből összeállított kosarak közül a legjobban teljesítő kosár hozamának másfélszeresét kapják meg – közölte lapunkkal a Budapest Alapkezelő. Ez szerinte a „gondos tervezésnek, illetve a váratlanul megnövekedett hozamszintnek” köszönhető. A korábban általa indított Aranytrió-alapok részesedési rátája 100 százalékos volt, és ez a szám többnyire ekörül is alakult az idén létrejött számos más garantált alapnál.
Az ilyen konstrukcióknak azért tesz jót a magas kamatszint, mert – a garanciával védett indulótőke biztosítása érdekében – tőkéjük egy részét, becslésünk szerint durván 85-90 százalékát minimális kockázatú eszközbe (bankbetétbe, kötvénybe) fektetik. Mindig annyit, amelynek fix kamata a költségek levonása után is kiadja a garantált tőkét. A fennmaradó néhány százalékot pedig opciókra költik el, amelyek a szóban forgó részvénypiaci, árupiaci stb. indexek emelkedése esetén hoznak sokat. Ha magasabb a kamatszint, akkor kevesebb kamatozó tőkehányad is elegendő, hogy a futamidő végén kiadja az indulótőkét, és több marad opciókra, több bevétele származik az alapnak a piacok emelkedése esetén. Így a hazai kamatszint utóbbi hetekben tapasztalható emelkedése az ezután induló garantált alapoknak jót tesz majd. (A korábbi konstrukciók lefixált paramétereit persze már nem érinti.)
A Budapest Világválogatottban egyébként az alapkezelő közleménye szerint több mint hárommilliárd forint gyűlt össze. A hároméves (2006. június 23-ától 2009. június 23-áig tartó) futamidejű alap 11 tőkepiaci eszköz, így a rendkívüli ütemben fejlődő ázsiai (Kína, Japán, Tajvan, Korea) részvénypiacok, a nyersanyagpiacok (cink, nikkel, réz, alumínium), valamint a fejlett európai piaci szektorok (bank-, távközlési és energiaszektor) hozamából kínál részesedést a befektetőknek. Ezekből három eltérő profilú – részvénysúlyos, nyersanyagsúlyos, szektorsúlyos – befektetési kosarat állítottak össze.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet