A BAMOSZ etikai bizottsága saját hatáskörben eljárást indított az Erste Befektetési Alapkezelő ellen az Erste Garantált Befektetési Alap 2. és az Erste Garantált Befektetési Alap 3. jegyzésekor a nyomtatott sajtóban, illetve az Erste Bank Befektetési Rt. honlapján megjelent hirdetések tartalma miatt. Az eljárás nyomán nyilvános figyelmeztetésben részesítették az alapkezelőt, mivel szerinte annak hirdetményei megsértették a BAMOSZ teljesítménymérési és bemutatási normáit.
A határozat szerint a hirdetményben közzétett hozamoknál az alapkezelő nem szerepeltetett olyan felhívást, amely szerint az ügyfeleknek tájékozódniuk kellene a befektetési politikáról, a költségekről, a kockázatokról a hivatalos tájékoztatóból. A jövőbeli teljesítménnyel kapcsolatban az elérhető maximális hozam számszerű bemutatása mellett nem szerepeltette azonos vizuális súllyal az elérhető hozam realizálásának feltételeit. Az etikai bizottság kifogásolta továbbá azt is, hogy az alap jövőbeli hozamát meghatározó NTX index teljesítményét a hirdetésben egy egyéves időszakot felölelő grafikon mutatta be, miközben az alapok futamideje négy év.
