Egy hónapja azt hittük, korrekció, mára már egyértelmű: trendforduló kezdődött 2006 május 10-én. A május 9-i szintről egy hónap alatt több mint 20 százalékot estek – a nemzetközi trendet követve, de a fejlett piacok esését alaposan túlteljesítve – a magyar részvények. A részvénytulajdonosok vagyona egy hónap alatt 1688 milliárd forinttal (6,4 milliárd euróval) apadt, ami a tavalyi magyar GDP csaknem 9 százalékával egyenlő és szinte elég lenne az idei költségvetés egyensúlyba hozásához.
A gigászi veszteségből mintegy 5 milliárd euró a magyar piacon invesztáló külföldiek zsebét húzza, de a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő részvények értéke is mintegy 50 milliárd forinttal kisebb, mint egy hónappal ezelőtt volt.
A legsúlyosabb veszteséget az OTP részvényesei szenvedték el, a legnagyobb magyar bank 644 milliárd forinttal ér kevesebbet. Ebből 6 milliárd jut Csányi Sándorra, de a vezérigazgató-helyettesek vagyona is fejenként 1–3 milliárddal zsugorodott. Az OTP számára másért is fájó a 27 százalékos árfolyamesés (amibe az általános trend mellett az akvizíciók hirtelen negatívvá vált megítélése is belejátszik): a mindössze 6 milliárd eurót érő bank már sokkal könnyebben lehet felvásárlási célpont. Márpedig, hogy vonzó lenne bárki számára, az nem vitás. A bank eredményei az áresésben nem erodálódnak, igaz, a legfrissebb – és meglehetősen drákói – intézkedések, az idei profitot legalább 3-4 milliárddal apasztó szolidaritási adó, illetve a kamatadó megtakarítást visszafogó hatása nyomán a részvényenkénti eredmény aligha fogja meghaladni a 700 forintot. Ezzel számolva az OTP P/E mutatója alig 8,6, ami nem nevezhető drágának. A Richter és a Mol 21–21 százalékos értékvesztése megfelel a BUX átlagának, az MTelekom viszont – ezzel is jelezve, hogy a piac osztalékrészvénynek tekinti – alig 11 százalékot esett. (A számokat némileg torzítja, hogy közben a legtöbb részvény osztalékot fizetett, kivéve a relatíve legtöbbet fizető Telekomot.) Az osztalékrészvények amúgy is jobban tartották magukat, amint az az Émász 10 százalékos veszteségéből is látszik.
Az első negyedévben az A kategóriás cégek 28 százalékkal növelték eredményüket éves szinten, és a teljes tőzsdei mezőnyre vetítve ugyan alighanem 20 százalék alatt lesz a növekedés, de ha a tavalyi 603 milliárdos eredmény „csak” 700 milliárdra nő 2006-ban, a jelenlegi 6500 milliárd forintos kapitalizációval számolva a magyar piac P/E átlaga alig éri el a 9-es értéket.(A 4 százalékos szolidaritási adó az idei profitokat még csak minimális mértékben fogja megcsapolni, jövőre viszont akár 30-35 milliárdos sarc is elképzelhető.)
Utoljára 2002 végén volt 10 alatt a magyar tőzsde átlagos P/E értéke, ötezres Molnál és kétezres OTP-nél, és persze másfél évvel az EU-csatlakozás előtt. Ha nem lenne valamennyi feltörekvő piacon mind nyomasztóbb a besszhangulat, és nem pont ebben a pillanatban jelentene be a kormány a tőzsdei cégek profitnövekedését és a magyar magánbefektetők megtakarítási kedvét egyaránt visszafogó intézkedéseket, egyértelmű lenne a vételi pillanat. Ám a tőzsdetörténelem azt tanítja, a részvények olcsó volta önmagában nem biztos, hogy beindítja a vásárlási spirált. Valószínűleg kell egy kis idő, amíg a külföldi befektetők megemésztik a magyar gazdaságpolitika legújabb fordulatát, bár az 1995-ös tapasztalatok azt mutatják, ők még mindig gyorsabban teszik, mint mi magunk. Hogy ma – és még egy jó ideig – nem lesz öröm magyarországi kisbefektetőnek lenni, az bizonyos, talán hosszabb távon... (Bár emlékszünk arra, mit is mondott a hosszú távról Lord Keynes...)
Korányi Tamás G.