Három Dimenzió néven új, garantált, zárt végű alapot indít a Budapest Alapkezelő, a jegyzés mától hat hétig, azaz július 21-ig tart. A hároméves konstrukció hozama három nagy európai gazdasági ágazat tőzsdei teljesítményétől függ, a hozamot ugyanis a Dow Jones EuroStoxx-indexcsalád banki, telekommunikációs és olaj-, illetve gázipari indexei alakítják. A Három Dimenzió azt a bevált módszert követi, amelynél az egyes indexeket utólag súlyozzák, aszerint, hogy melyik ment fel jobban: a legjobb teljesítményű 50, a második 30, a harmadik pedig csak 20 százalékos súllyal vesz részt a hozam kiszámításában. Minimális, maximális hozamot nem alkalmaznak, a részesedési hányadot (amellyel az indexek változásának fenti módon meghatározott átlagát még megszorozzák) később határozzák meg, de a tájékoztató szerint „várhatóan 80 és 120 százalék között” marad.
A jegyzés a Citibanknál, valamint a Budapest Bank belvárosi „befektetési központjában” folyik (ahol a privátbanki szolgáltatásokhoz hasonlóan személyes tanácsadók működnek közre az ügyfelek pénzügyeinek intézésében), a normál bankfiókokban nem. A minimálisan jegyezhető összeg egymillió forint. A 10 millió forint alatti jegyzéseknél 1,7, az afelettieknél 1,5 százalékos forgalmazói díjat vonnak le az ügyfelektől.
