BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Közel hatmilliót kap évente egy igazgatósági elnök

Az A kategóriás tőzsdei cégek igazgatóságainak elnökei átlagosan 5,7 millió forintos díjazásban részesülnek. A B kategóriában érthetően alacsonyabb a díjazás, de talán nem annyival, mint amennyivel kisebbek a cégek.

2006. május 4. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Évente átlagosan 5,7 millió forintot kapnak az A kategóriás tőzsdei társaságok igazgatóságainak elnökei, a tagok 3,7 milliót, a felügyelőbizottságokban ennél körülbelül harmadával kevesebb jár – derül ki adatgyűjtésünkből. A szórás azonban igen nagy, ahány ház, annyi szokás – ez az egy egészen biztosan leszűrhető a közgyűlési szezon után. (Majdnem minden esetben az éves közgyűlés feladata a tiszteletdíjak megállapítása, felülvizsgálata.) Összefüggést azért fel lehet fedezni a cégek mérete és a kifizetett összegek nagysága között, az A kategóriás, jellemzően nagyobb cégeknél jellemzően nagyobbak a kifizetések is. De a korreláció nem szoros, a Zwack például nagyjából hasonló összeget költ el átlagosan egy-egy tisztségviselőre, mint az OTP, ez pedig egyben több mint fele a Molénak. A TVK it-je fizet a legjobban, még jobban is, mint tulajdonosa, a Mol, ugyanakkor a Mol-csoport delegáltjai nem kapnak nála juttatást. Az MTelekom viszont méretéhez képest talán kissé visszafogottan díjaz, az fb-n belüli ellenőrző-bizottsági tagságért viszont nála dupla pénz jár. A B kategóriában már az is elő-előfordul, hogy – legalábbis látszólag – ingyen dolgoznak az it- vagy fb-tagok, ez alaposan leviszi az átlagot, bár adatgyűjtésünk ott távolról sem sikerült teljes körűre. Mindez azonban sokszor – ha nem mindig – csak a látszat, a tiszteletdíjak igazából csak a jövedelmek egy részét, nem egy esetben mindössze a jéghegy csúcsát jelentik. Van olyan cég, amely esetében az igazgatóság vagy annak nagy része egyben a cég különböző menedzsereiből áll, így főleg onnét, vagy onnét is húz fizetést.
Másutt a tulajdonosok vesznek részt az igazgatóságban. Sok cégnél pedig – a teljesség igénye nélkül: Mol, OTP, Richter, Rába, BorsodChem, FHB, Graphisoft, Humet – a vezetők vagy egy részük opciós vagy más módszerű részvényösztönzést kapnak, ez a nagyobb cégeknél sokszorosát is elérheti a „normál” juttatásnak. Csak egy példát kiragadva, az FHB-nál például az it elnöke 16 ezer, a tagok 8 ezer darab részvényt kaphatnak térítésmentesen (1450 forintos árfolyamon számolva ez 23, illetve 11,5 millió forint), egyfajta prémiumként, a közgyűlés által elfogadott kritériumok szerint. Ez, ha a maximumot sikerül teljesíteni, a tiszteletdíj négy-ötszöröse. A Mol és az OTP csúcsvezetőinél pedig – amint arról már nem egyszer szó esett a sajtóban – a részvényjuttatások a milliárdos nagyságrendben mozognak, ott a normál juttatásnak csekély szerepe van.
Azt is meg kell jegyezni, hogy nagyon eltérő, helyenként rendkívül nehezen áttekinthető rendszer szerint állnak össze a kifizetések. Néhol nem havonta vagy évente fizetnek, hanem például a testületi ülések darabszáma után. Különös eset a Linamaré, ahol a tisztségviselők zöme, köztük az igazgatóság elnöke nem kap juttatást, két igazgatósági tag viszont – „történelmi okokból” – igen. Sok cégnél a közgyűlési jelentésből képtelenség kihámozni a pontos adatokat, ennek talán legjellemzőbb példája a PannonFlax, amely 2000 óta csak azt közli a jegyzőkönyvekben, hogy a közgyűlés „változatlan szinten” hagyta jóvá a tiszteletdíjakat. Különösen a B kategóriában ütközött sok cégnél nehézségbe adatokhoz jutni, közülük néhány talán nem feltétlenül annyira trehány, csak évek óta változatlan szinten hagyja tovább pörögni a díjazásokat. Olyan is akad, ahol nemrég megszüntették a felügyelőbizottságot (Fotex). Tovább bonyolítja a képet néhány cégnél a külsős (nem a cégnél dolgozó) tisztségviselők megkülönböztetése a belsősöktől, vagy a dolgozói delegáltaké (például BorsodChem), illetve a jellemzően külföldi tagoknak járó, utazási jellegű költségtérítések vagy költségkeretek.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet