Csendesen indult a hosszú hétvége után a kereskedés a hazai piacokon, a legtöbb ármozgás szolid maradt, a forint kissé erősödött. Az euró általában 263–264 forint között mozgott, csak néha lógott ki ebből a sávból, a hivatalos kereskedési idő végén pedig inkább 263 volt a jellemző ár, ami félforintos csökkenést jelent péntek délutánhoz képest. A dollár változatlanul gyenge, sokáig 208–209 forint között mozgott, de estefelé már a 207,50 forintot sem érte el. (A múlt hét végén még 210 forint közelében járt.)
A másodlagos állampapírpiac is csendes volt, a legrövidebb és leghosszabb referenciahozamok egyáltalán nem változtak, a közepesek is csak minimális mértékben, 1–3 bázisponttal, hol le-, hol felfelé. A három hónapos kincstárjegyek aukcióján a 40 milliárd forintnyi értékpapírra 103 milliárd forintnyi jegyzést adtak be a forgalmazók, a mennyiséget végül ötmilliárddal meg is emelték. Az évi 6,12 százalékos átlaghozam kicsit alatta maradt a referenciahozamnak, de ez már csak azért is érthető, mert a két kincstárjegy nem ugyanaz.
A bankközi forintpiacon az új havi tartalékolási periódus első napján az egynapos kamatok 5,80 százalék körül voltak, ez vagy 80 fillérrel magasabb a péntekinél. Az MNB kéthetes betétjébe a bankok mindössze 24 milliárd forinttal többet helyeztek el, mint amennyi lejárt onnét, így az állomány továbbra is magas (mintegy 1210 milliárd forint), de azért nincs túl közel az eddigi rekord.
