A K&H Befektetési Alapkezelő bejelentette, hogy a K&H Dollár Fix 4 alap futamideje április 24-én lejárt, és a befektetőknek járó összeg kifizetése május 2-án kezdődik – forintban. A száraz tény mögött az áll, hogy a dollár viszonylag sokat erősödött az utóbbi egy évben, emiatt a dollárjukat az alapba befizető befektetők paradox módon kevésbé jártak jól, mint ha alacsonyabb kamattal helyezték volna el a devizájukat, és most váltanák át forintra. Az egy évvel ezelőtti dollárárfolyamon átváltva devizájukat forintra, majd azt kamatoztatva viszont nem biztos, hogy ekkora forinthozamot érhettek volna el.
A rövidke, mindössze egyéves futamidejű alap – a sorozat többi tagjához hasonlóan – a meghirdetett feltételek szerint fix évi négyszázalékos dollárkamatot fizetett volna, ha a dollár egy év alatt nem erősödik 7 százaléknál többet. Ha viszont ez bekövetkezik, akkor eme fix 107 százalékos árfolyamon átváltva, forintban fizetik ki dollárjukat kamatostul. Konkrétabban, az MNB 2005. április 25-én közzétett hivatalos forint/dollár deviza-középárfolyamának 107 százaléka, azaz 206,00 forint ez a „feltételes átváltási árfolyam”, ez 21 424 forintot jelent papíronként. Forintban számolva viszont a befektetők jól jártak, mert legalábbis az egy évvel ezelőtti, 192,50 körüli hivatalos dollár-középárfolyamhoz képest (19 250 forint papíronként) a 21 424 forint picit több, mint 11 százalékos éves hozamot jelent.
Ez egyébként nem az első eset, hogy az alapcsalád devizában kibocsátott befektetési jegyeit forintban fizetik, márciusban a szintén csak egyéves Euró Fix 4-re 27 137 forintot fizettek. Az elmondottak többé-kevésbé az eurós alapra is igazak, csak ott a „fix” eurókamat három százalék volt.
