Szerdán napközben eléggé békés hangulatban folyt a kereskedés a devizapiacokon, az euró és a dollár hasonló szinten kezdték, mint ahol kedden abbahagyták, 264,50, illetve 217,50–218 forint körül. Az első órákban inkább stagnálás volt megfigyelhető, majd a déli órákban fokozatos erősödés indult meg. A hazai hivatalos kereskedési idő végén az euró 265 forint körül járt, ami csak minimális drágulást jelent az előző napi záráshoz képest. A dollár pedig eléggé hirtelen ugrott fel 218 forintról 219 közelébe. Az esti órákban azután mindkét deviza tovább erősödött, a dollár 219,50-nél, az euró pedig 266 forintnál is előfordult.
A másodlagos állampapírpiacon a többéves kötvények referenciahozama 6–11 bázisponttal csökkent. A rövid futamidőknél nem volt érzékelhető egyértelmű trend, hiszen a három hónapos mutató három bázisponttal mérséklődött, a 12 hónapos ugyanannyival emelkedett, a hat hónapos pedig mozdulatlan maradt. Ma 45 milliárdnyi öt- és 40 milliárdnyi tízéves kötvényt kínálnak aukción, ami gyakran némi pezsgést szokott vinni a piacra. Ugyanakkor a húsvét miatt sok piac már zárva tart.
A bankközi forintpiacon az overnight kamat évi 5,70 százalékról 5,30 százalékra csökkent.
