A PSZÁF megállapította, hogy a luxemburgi Credit Suisse Equity Fund Management Company alapkezelő által kezelt hasonló nevű részvényalap kilencféle részalapjából tízféle sorozat megfelel az európai alapokra vonatkozó uniós előírásoknak, következésképpen külön engedély nélkül forgalmazható hazánkban. Ezzel a nemzetközi Credit Suisse-csoport különböző részvényjellegű részalap-sorozatainak száma számításaink szerint már 23 lesz, ebből 15 részvény jellegű, nyolc pedig kötvény jellegű. (Néhány közülük azonban iker, mert két sorozat csak abban különbözik párjától, hogy euróban vagy dollárban bocsátották ki.) Az új részalapok között ingatlanpiaci irányultságúak is találhatók, földrajzi tekintetben pedig Európa, Amerika és Japán képviselteti magát. Egyes pénzügyi csoportok az utóbbi időben szinte tucatszám hoznak forgalomba Magyarországon alapokat (részalapokat), számuk várhatóan nemsokára meghaladja a hazaiakét is, bár forgalmuk valószínűleg jóval alacsonyabb.
Amint a csoport magyarországi alapkezelője, a Credit Suisse Asset Management Hungary Rt. tegnap közölte lapunkkal, a tavaly szeptemberben indult, hazai bejegyzésű Credit Suisse BUBOR Plusz Alap vagyona elérte a 2,5 milliárd forintot. Az abszolút hozamú alap célja, hogy a 6 hónapos BUBOR feletti hozamot biztosítson minden tőkepiaci körülmény esetén, relatíve alacsony kockázat mellett. Célja a „B” sorozatnál a hat hónapos BUBOR plusz egy százalék hozam elérése éves szinten, míg az „I” sorozatnál a hat hónapos BUBOR plusz 1,6 százalék. A hasonló célkitűzésekkel működő (ami persze nem jelent egyben garanciát is) alapok viszonylag újnak számítanak a hazai piacon.
