A hétfői nap mintegy fordítottjaként ezúttal drágán kezdték a napot a főbb devizák, és onnét ereszkedtek lefelé a bankközi devizapiacon. Egyébként világszerte a Fed késő esti kamatdöntésére és annak indoklására vártak. Az euró kezdetben 266,50 forinton is megfordult, majd innét nagy kacskaringókkal ugyan, de alapvetően lefelé tartott. A hazai kereskedési idő végén már csak 265,60 körül járt, sőt az esti órákban a 265-ös szintet is elérte. Ha viszont a négy óra körüli, a hazai kereskedés végéről származó hétfői és keddi adatot hasonlítjuk össze, akkor viszont kissé még gyengült is a forint. A dollár 221,60 forintról süllyedt fokozatosan 219,50-ig.
A másodlagos állampapírpiacon a rövid, éven belüli futamidők referenciahozama változatlan maradt, a hosszabbaké pedig 1–8 bázisponttal emelkedett. A legnagyobb mértékben a 12 hónapos mutató nőtt. A három hónapos kincstárjegyek aukcióján 40 milliárd forintnyi papírra 90 milliárd feletti ajánlat érkezett, a 6,27 százalékos átlaghozam kissé meghaladta a másodpiaci indexet.
A Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjébe 723 millió forintot helyeztek el a bankok, ezzel jelentősen nő az állomány, hiszen ma csak 579 millió forint jár le onnét. Talán ennek köszönhető, hogy a tomnext kamat az MTI-Eco szerint máris 4,9 százalékról 5,3 százalékra emelkedett a bankközi forintpiacon.
