A Budapest Alapkezelő tegnap 100 százalékos részesedési mutatóval indította útjára a Budapest Aranytrió 2 Garantált Alapot – közölte lapunkkal a társaság. (A mutató elvileg 50 és 110 százalék között lehetett volna, végleges értéke a piaci helyzettől függött.) A jegyzési időszak négy hete alatt közel hétmilliárd forintot jegyeztek le a befektetők, a futamidő 2006. március 2-ától 2009. március 2-áig tart. A cég nemsokára újabb hasonló garantált alap indítását tervezi Aranytrió 3 néven.
A korábbi nyilatkozatok szerint rendszeressé kívánják tenni az ilyen alapok kibocsátását a bankcsoportnál.
Amint most megtudtuk, a harmadik Aranytrió jegyzését március közepétől tervezik, májusban pedig már megint egy újabb – garantált, de nem az Aranytrió-sorozatba illő, a részvényekre nagyobb hangsúlyt fektető – konstrukcióval készülnek. Míg az Aranytrió 2 a hozamot befolyásoló különböző piacok – részvények, ingatlan – kiválasztásánál inkább Európára koncentrált, addig a sorozat harmadik tagja elsősorban ázsiai orientációjú lesz.
Az alap – akárcsak elődje – esetében három, egymáshoz hasonló, de más-más súlyokkal összeállított portfólió (avagy kosár) hozama közül az utólag legjobbnak bizonyuló teljesítményéből fognak részesedni a befektetők. Mindhárom kosárban részvény-, áru- és ingatlanpiaci indexek vannak, de az egyikben az egyik, a másikban a másik termékkategóriának van nagyobb súlya. Igyekeztek a kosarakat úgy összeállítani, hogy az alap akkor is jó hozamot érjen el, ha a háromból csak egyetlen részpiac teljesít kiemelkedően. A részvénypiaci kosár most japán, tajvani, koreai, kínai tételeket tartalmaz, az ingatlanpiac japán ingatlanokat rejt, az árupiaci rész összetétele viszont nem változott (arany, olaj, réz). Az alapkezelő eddigi filozófiájának megfelelően minimális hozam nincsen ugyan, de ezért cserébe a maximumot sem korlátozzák, és a részesedési rátát is igyekeznek magasan tartani. (Azok a konstrukciók, amelyek jelentős minimális hozamot ígérnek, rendszerint alacsonyabb, 30–80 százalékos részesedési rátát kínálnak.)
A garantált alapok térhódítása tehát nem áll meg, ez év elején is egyre újabb és újabb konstrukciókat jelentenek be. Most már egyre gyakoribb az is, hogy a hazai kisbefektetők pluszhozamot nem európai vagy amerikai, hanem távol-keleti részvényektől remélhetnek. Korábban hasonló termékekkel jelent meg a K&H, és a CA IB Alapkezelő legújabb alapja is nagyban támaszkodik ezekre a piacokra.
