Jelentős szerepük lehet a távol-keleti részvénypiacoknak a HVB Triatlon 3 nevű új garantált alapnál – főleg, ha a részvénypiacok is úgy akarják, és növekednek. Amint a CA IB Alapkezelő és a HVB Bank sajtótájékoztatóján elmondták, elemzéseik szerint a következő években is a Távol-Kelet lesz a világgazdaság egyik, ha nem a legfontosabb motorja. Az új alap hozama elődeihez hasonlóan háromféle, egy konzervatív (kockázatkerülő), egy kiegyensúlyozott (közepes kockázatú) és egy dinamikus (kockázatvállaló) portfóliótól függ majd, ezek közül a legjobb teljesítménye lesz. Mindhárom portfólió részvényekből, EU-ingatlanokból, árupiacokból és pénzpiaci mutatóból áll majd, kockázat szerint növekvő sorrendben 20-30-10-40, 30-25-20-25 és 50-10-30-10 százalékos arányban.
Vagyis, ha a részvénypiacok szépen emelkednek, és a dinamikus portfólió lesz a nyerő a három közül, 50 százalék is lehet a részvények súlya a hozamban. A részvények hozamát egyforma arányban négy index határozza meg, ezek közül egy kínai, egy koreai, egy japán és egy közép-európai (CECEEUR index). Az árupiac pedig az olaj, az alumínium és a réz egy-egy jellemző árfolyamát takarja. Az alap működése egyébként alapvetően elődjével, a Triatlon 2-vel egyezik meg, futamideje három és fél év lesz.
Amint elhangzott, az olasz Unicredit és a német HVB összeolvadásának az itthoni alapkezelési üzletágban is lesznek majd folyományai, hiszen az Unicredit vagyonkezelője, a Pioneer Investment világszerte erős pozíciókkal rendelkezik, Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában is jelentős piaci részesedése van. Nálunk már folynak a tárgyalások a CA IB Alapkezelővel egy közös termék létrehozásáról. A CA IB egyébként az idén három új alap létrehozását tervezi (a tavalyi kettő után).
