Az USA-ban tartott szünnappal is magyarázzák, hogy alacsony volt a forgalom a bankközi devizapiacon, a forint mindenesetre erősödött mindkét fő devizához képest. Az euró napközben 250–250,50 forint között mozgott, délután négykor 250,10-et ért, ami 20–40 fillérrel alacsonyabb a péntekinél. A hazai hivatalos kereskedés zárása után pedig benézett 10-20 fillérrel 250 forint alá is, mint már nemegyszer az utóbbi időben. A dollár napon belül emelkedett ugyan, 206 forintról 207 közelébe, kora este azonban ismét visszaesett az előbbi szintre, ami egy-másfél forinttal alacsonyabb a múlt hét végi értéknél.
Bár már lényegében az év eleje óta lassan lefelé araszolgatnak az állampapírhozamok, most mintha nagyobb lendületbe jöttek volna. A rövidebb futamidőknél 5–8, a közepeseknél és hosszabbaknál 9–13 bázispont volt a mérséklődés hétfőn. A három hónapos – a 6 százalékos jegybanki alapkamathoz legközelebb levő – referenciahozam most így 5,88 százaléknál tart, ez azonban még feltehetően nem jelenti azt, hogy bárki is komolyan kamatcsökkenésre számítana.
A bankközi forintpiacon évi 5,80–6,00 százalékon maradtak az egynapos kamatok. Ma teszik közzé a legfrissebb inflációs adatokat, amelytől azonban nem várnak jelentős változásokat a piaci szereplők.
