BUX 140620.23 0,52 %
OTP 46130 0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Részvény mellett hozamra is spekulál a Raiffeisen

2005. december 28. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Raiffeisen Hozam Prémium néven új nyílt végű alap létrehozását engedélyezte a PSZÁF. A konstrukció a nyílt végűek körében még eléggé ritka módon a származtatott alapok kategóriájába tartozik, és távolról hasonlít a garantált alapokhoz. Befektetési politikája szerint vagyonának jelentős részét állampapírokba, betétekbe és egyéb kamatozó eszközökbe fekteti, kisebb részéből – a tervek szerint legfeljebb 25 százalékából – pedig opciós üzleteket köt, illetve úgynevezett strukturált termékeket vásárol. (Az utóbbiaknál a minimumhozam fölött realizált hozam valamilyen mögöttes termék, devizaárfolyam vagy kamatpiaci jegyzés alakulásától függ.) Így a tőke legalább nagyrészt biztonságban van, és az opciók segítségével hozamprémium elérésére van kilátás.
Ez a befektetési politika jórészt megegyezik az utóbbi években elterjedt garantált alapok receptjével. Amiben különbözik tőlük, az az, hogy itt tőke- és hozamgarancia nincsen, és – különösen rövid távon – egyáltalán nem kizárt a veszteség elérése sem. (Ugyanakkor, mivel a garanciák általában költségesek, és a hozam itt nincs maximálva, elvileg a nyereség lehetősége is magasabb lehet.) A kockázatot csökkenti, hogy az opciós konstrukciók maximum egyévesek lehetnek.
A Hozam Prémium igen közeli rokona az augusztusban indult Raiffeisen Index Prémiumnak is, amely opciók segítségével a Dow Jones EuroStoxx 50 részvényindexre spekulál. Az új alap azonban kizárólag kamatra (hozamra) és devizákra épít, részvényekkel nem foglalkozik. A jegyzés január első napjaiban lesz, a folyamatos forgalmazás várhatóan az új év második hetében indul meg.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet