BUX 140191.37 0,8 %
OTP 46060 1,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem talál magára a Mol

2005. október 24. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelentős hullámvölgyek – és a napközbeni 20 300 pont feletti csúcs – után szerény nyereséggel zárt a BUX. A forgalom ugyan nem volt kiemelkedő, alig haladta meg a 14 milliárd forintot, de a tőzsdemutató végül
20 089 ponton fejezte be a kereskedést, ami közel egy százalékkal magasabb a pénteki záróértéknél.
A szerény növekmény elsősorban a Richter és az MTelekom drágulásának volt köszönhető. Az utóbbi kurzusa stabil drágulás után 2 százalékos nyereséggel, 965 forinton zárt, míg a gyógyszerrészvény 35 310 forinton búcsúzott a parkettől. Feltehetően a day-traderek kedvence lesz az Egis, miután tegnap is látványos árfolyamkilengések jellemezték a kereskedését. Ezúttal az 5 százalékos napi többletből került ezer forinttal lejjebb, 17 690 forintig az árfolyam. Hasonlóan elolvadt a zárásra az OTP nyeresége, igaz, a 7059 forintos nap végi jegyzés még mindig 0,8 százalékos többletet jelent. A vezető részvények közül egyedül a Mol nem tartott a többiekkel, az olajpapír hosszas küzdelem után másfél százalékkal, 18 815 forintra esett.
A sajátrészvény-vásárlás hírétől – bár annak pontos paraméterei még jó ideig nem lesznek ismertek – megrészegült vevőknek köszönhetően a BorsodChem egyenesen száguldott, az árfolyam több mint 4 százalékkal, 2150 forintra emelkedett. Jól szerepeltek a technológiai papírok is: az econet.hu 3,6 százalékkal, 58 forintra, a FreeSoft 4,9 százalékkal, 2130 forintra, a Graphisoft 1,8 százalékkal, 1618 forintra, míg a Synergon 4,1 százalékkal, 559 forintra drágult.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet