Esés után korrekció. Legalábbis a szerdai több mint 4 százalékos zuhanás után tegnap ismét emelkedtek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, és a BUX az előző napi veszteségből két és fél százalékot ledolgozva 20 194 ponton fejezte be a kereskedést. A 29 milliárd forintos forgalomból szokás szerint messze kimagaslott a Mol és az OTP adásvétele, a papírok ráadásul élen jártak a drágulásban is. Az olajrészvény ugyan hosszas küzdelem után elbukott a 20 ezer forintos szinttel folytatott harcban, de a 19 850 forintos záróárfolyam is közel 500 forintos pluszt jelent. Az OTP kurzusa viszont könnyedén átvitte a 7 ezer forintos szintet, amit stabilan meg is tartva végül 7051 forinton zárta a napot. A Richter szintén száguldott, az 5 százalékos napi nyereség után 34 850 forinton cserélt gazdát az utolsó kötésben. Az MTelekom jegyzése viszont csökkent, a 930 forint azonban csak egy forinttal marad alatta az előző napi értéknek. A BorsodChem szintén lefelé tartott, itt a kurzus 2068 forintra süllyedt.
Az új elnököt választó Rába részvényei ellenben lendületesen erősödtek, több mint 3 százalékkal, 660 forintra. A gépipari szekcióból nyereséggel zárt a Linamar is, viszont a buszgyártó NABI 5,5 százalékot zuhanva 156 forintra esett. A technológiai szektor szintén vegyes képet mutatott: az econet.hu közel 4 százalékos drágulásával szemben a FreeSoft és a Synergon jegyzése nem változott, a Graphisoft árfolyama viszont egy százalékkel, 1584 forintra olvadt.
