BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A cég és a menedzsment is veszi az OTP-t

2005. október 16. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A több mint ezerpontos zuhanást hozó csütörtöki tőzsdenapon az OTP-részvények árfolyama 375 forinttal, közel 5 százalékkal, 7655 forintra esett. Ez akár több is lehetett volna, de a kurzusra feltehetően jótékony hatással volt, hogy az OTP Bank bejelentése szerint a pénzintézet 200 ezer törzsrészvényt – a teljes napi forgalom valamivel kevesebb mint 10 százaléka – vásárolt 7654 forintos átlagárfolyamon. A többek között a menedzsmentopciókat biztosító sajátrészvény-állomány a tranzakció után 9 791 531 darabra nőtt. Ezen az árszinten egyébként a menedzsment is jó vételnek tartja a papírokat, legalábbis, az eddigi eladásaik után ezúttal az egyik felügyelőbizottsági tag, Kovács Antal a vételi oldalt erősítette, és 8 ezer részvényt vásárolt 7816 forintos átlagárfolyamon.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet