BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Beszáll az EHEP az energiakereskedelembe

2005. október 13. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt időszakban nem túl sikeres portfóliókezelési tevékenység után a villamosenergia-kereskedelemben véli felfedezni a cég jövőjét az Első Hazai Energia-portfolió Rt. (EHEP) menedzsmentje. A cégvezetés elképzelése szerint – amely a tegnapi közgyűlésen a jegyzőkönyv szerint a tulajdonosok körében nem aratott osztatlan sikert –, éves szinten mintegy 240 millió forintos árbevétel és 5-10 százalékos haszon lenne elérhető az új „üzletágból”. Ez jól jönne hiszen tavaly 14 millió forint volt a veszteség, és az idei első hat hónapot is sikerült kétmillió forint mínusszal zárni. Az EHEP egyébként a lehetséges vevők és eladók egymásra találásában segédkezne, az indulás – ennek költségeit 11-11,5 millió forintra becsülik – a szükséges engedélyek megszerzése után jövő év elejére várható. A közel 10 éve a tőzsdén lévő céggel kapcsolatban már a végelszámolás és a tőzsdei kivezetés is felmerült, az igazgatóság azonban, úgy látszik, mindezek ellenére látja a fényt az alagút végén. A részvényesek között jelentős számban szereplő önkormányzatok évről évre sérelmezik, hogy még nem igazán láttak pénzt a társaságból, ráadásul a kiszállásra sincs lehetőségük, hiszen a papírok a legillikvidebbek közé számítanak a BÉT-en. A közgyűlésen egyébként a törvényi előírásoknak megfelelően a cég neve kiegészült a nyilvánosan működő kitétellel, és az alapszabályt is egységes szerkezetbe foglalták.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet