Látványos dollárerősödéssel kezdődött a hét a bankközi devizapiacon, de a forint az euróval szemben is veszített árfolyamából. Az amerikai deviza folyamatosan drágult a nap folyamán, délután már 208 forintnál járt, ami közel két forinttal magasabb, mint a reggeli nyitásban volt. Az euróval szemben vegyesebb teljesítményt sikerült nyújtania a forintnak. A nyitás után elért 251,20 forintot korrekció követte, és az uniós fizetőeszköz – bár délután ismét megpróbálta elérni ezt a szintet – késő délután már 250,40–250,50 forint környékén állt, ami csak kicsivel magasabb a péntekinél. Szakértők szerint ezen a héten is marad majd a 250–252 forint között ingadozó árfolyam, feltehetően a ma megjelenő szeptemberi inflációs mutató sem borzolja majd fel a kedélyeket.
Az állampapírok másodpiacán lassult a hozamemelkedés, a referenciahozamok mindössze egy-két bázisponttal nőttek. A múlt heti diszkontkincstárjegy-értékesítések után igen érdekesnek ígérkeznek a 3 és 15 éves állampapírok csütörtöki aukciói. (A 2008/E államkötvényből 50 milliárd forintnyit, a 2020/A államkötvényből 15 milliárd forintnyit tervez értékesíteni az ÁKK.) A hétfői aukción, a mindössze hathetes hátralévő futamidejű likviditási kincstárjegy értékesítésénél a 40 milliárd forintos csomagra 96 milliárd forintnyi jegyzés érkezett. Az aukción 5,98 százalékos átlaghozam alakult ki, az elfogadott ajánlatok 5,95 és 6 százalék között szóródtak. A forintpiacon kismértékben emelkedett az overnight és a tomnext kamatszint, így valamivel 6 százalék fölé kerültek.
