A szerdai látványos esését követő stagnálás után a hét utolsó kereskedési napján ismét lefele indultak az árfolyamok. A nap eleji emelkedést követően viszonylag hamar jött a kijózanodás, így az egész napos lassú süllyedés után mintegy 170 pontos csökkenéssel, 22 949 ponton zárta a kereskedést a BUX. Piaci vélemények szerint a forint körüli bizonytalanság – a hazai fizetőeszköz árfolyama 250 forint fölé is szaladt – volt az oka a pesszimizmusnak. A vezető részvények közül erősödni csupán a Mol tudott, az olajpapír félszázalékos nyereséggel, hajszállal 23 ezer forint alatt fejezte be a kereskedést. A 38 ezer forinttal szemezgető Richter viszont végig jól tartotta magát, ám a kereskedés végére mínuszba tévedt, s az utolsó kötésben 35 forintos csökkenéssel, 37 405 forinton cserélt gazdát. Jelentősen, mintegy 2 százalékkel lett olcsóbb az MTelekom, az 1100 forintos szinttel egyelőre ismét erősen küszködik a kurzus. Erős, mintegy 10 milliárd forintos forgalom mellett hasonló mértékkel csökkent az OTP jegyzése is, a nap végén már csak 8165 forintot adtak a bankrészvényért. Az Egis esetében sem örülhettek a befektetők, a 18 800 forintos záróár 395 forinttal alacsonyabb a korábbi értéknél. Pénteken egyébként két kisebb papír is kitüntetett figyelmet kapott. A BorsodChem – bár 2370 forintos nap végi kurzusa nem jelen változást – mintegy 2,2 milliárd forint értékben forgott. Ennél némileg érdekesebb a Danubius: a 590 millió forintos forgalom is elég nagy, ráadásul mindezt tíz üzletkötés adta.
