BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pénz még nincs a Lasselsbergertől

2005. szeptember 28. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Zalakerámia Rt. tegnapi bejelentésében cáfolta a sajtóban megjelent információkat, közleménye szerint ugyanis még nem történt meg a kiszorítás során érvénytelenített részvények helyett kibocsátott új részvények értékesítése. (A Zalakerámia igazgatósága augusztus 8-ával érvénytelenítette a jegyzett tőke 5 százalékát kitevő, a Lasselsberger Ceramics Kft. részére a kiszorítás során megadott határidőig át nem utalt 270 ezer Zalakerámia-részvényt.) A cég tegnapi bejelentése szerint az értékesítésre 6 hónapja van a társaságnak, s amint megtörténik, közzéteszik azt.
A Figyelő című hetilapnak múlt héten nyilatkozó Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint ugyanakkor a cégbírósági adatokból az derült ki, hogy a Zalakerámia igazgatósága már bejegyezte a Lasselsberger Ceramics Kft.-t a részvénykönyvbe az összes részvény tulajdonosaként. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete eközben felfüggesztette azt az eljárást, amelynek keretében a Zalakerámia kérelmezte mentesítését a nyilvánosságnak történő adatszolgáltatási kötelezettség alól. A határozatból kiderült: a felügyelet a cégbíróságon törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a cég zártkörűvé alakulásával összefüggésben, s az is, hogy vizsgálat folyik a tőkepiaci törvény befolyásszerzési szabályainak érvényesülésével kapcsolatban. (Az érvénytelenített részvények volt tulajdonosai között megtalálható a tőzsderovatunk két munkatársa, Korányi G. Tamás és Almás Andor tulajdonában álló Baál Vagyonkezelő Kft., valamint Lovas R. András is, akik a kiszorítás tárgyában jogvitában állnak a kibocsátóval.)

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet