BUX 140780.26 0,63 %
OTP 46180 0,5 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A hossz a cégvezetőknek is szépen hoz

Az opciós program keretében kedvező árfolyamon megvehető részvényekből komoly nyereség származik, még ha ennek tetemes részét el is viszi az adó.

2005. augusztus 17. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mostani kisebb korrekciók ellenére tetemes nyereséget könyvelhettek el a befektetők a tőzsdén az elmúlt időszakban. A rekordmagasságokban lévő részvénykurzusok a vezetői opciós programok keretében a jó vállalati teljesítményért papírokkal jutalmazott cégvezetőket is arra ösztönzik, hogy realizálják az ebből származó nyereségüket, vagy legalább éljenek a lehívás lehetőségével. (A nagyobb cégek, mint az MTelekom, a Mol vagy az OTP mellett a kisebb tőzsdei társaságoknál is van ilyen lehetőség, így a menedzsmentet ilyen eszközökkel ösztönzi vagy ösztönözné többek között a Pannonplast vagy éppen a Humet is. Nem is beszélve a különböző bónuszprogramokról.) Az elmúlt két napban az MTelekom és az OTP is bejelentette, hogy első emberük, Straub Elek, illetve Csányi Sándor elnök-vezérigazgató élt a számára biztosított lehetőséggel.
A telefontársaság tegnapi közleménye szerint Straub augusztus 11-én 899 964 részvényre vonatkozó opciót hívott le, és az értékpapírokat a Concorde Értékpapír Rt. közreműködésével három részletben értékesítette is a tőzsdén. Az eladásokat augusztus 12-én, a kellemes meglepetést okozó gyorsjelentés után egy nappal kezdte el, ekkor 244 522 darabot értékesített 931 forintos átlagáron, augusztus 15-én 167 978 részvényt 933 forintos, augusztus 16-án pedig 487 464 részvényt 947 forintos átlagáron adott el. A teljes csomagra számított átlagár 940, az ügylet összértéke pedig 846 millió forint volt. A távközlési cég elnök-vezérigazgatója korábban július 4-én hívott le opciót, az akkori, 552 831 részvényből álló pakettet ugyancsak három részletben értékesítette, ennek a tranzakciónak az összértéke 492 millió forint volt, 890 forintos átlagárfolyam mellett.
Az OTP Bank még kedden tette közzé, hogy Csányi mintegy 187 500 darab részvényt hívott le a pénzintézetnél működő opciós program keretében. A vezetőnek az idén tavasszal nyílt meg egy 200 ezres kerete, amelyből a mostani ügylet után is maradt egy kisebb, közel százmillió forintot érő csomag. Itt eladást még nem jelentettek be, így a piaci árfolyamon számolva mintegy 1,5 milliárd forintot érő részvénymennyiségen egyelőre csak virtuális nyereség képződött.
A tranzakciók értéke ugyan mindkét esetben milliárdos nagyságrendű, de nem szabad elfelejteni, hogy a részvényekért – még ha igen kedvező árfolyamot is –, de valamennyit fizetni kell. Az OTP esetében például a lehívási árfolyam az éves rendes közgyűlést megelőző két hónap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárfolyamának 50 százaléka. További érvágást jelent az adó, a képződő nyereség ugyanis összevonás alá eső jövedelemnek számít, így a legmagasabb, 38 százalékos kulccsal adózik.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet