Győrben nemcsak a Rába örül az erősödő dollárnak, az egyetlen talpon maradt magyar textilcég, az 1991 óta a tőzsdén szereplő Pannon-Flax Rt. is a nyertesek között van. A társaság tavaly erőteljesen növelte amerikai exportját, elsősorban a magas minőségű len háztartási textíliák értékesítése révén. Teimel Gézáné vezérigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a 3,3 milliárdos tavalyi árbevételből 1,6 milliárd forint volt az export, ezen belül valamivel több, mint 500 millió forint az amerikai export értéke. Azt remélik, hogy az amerikai kivitel idén is megközelíti majd a hárommillió dollárt, ami a mostani árfolyomnál már jóval több, mint 600 millió forintot érhet. (Tavaly december végén 180 forintot ért az amerikai deviza.)
Mivel a hazai fonodák az utóbbi egy-két évben kivétel nélkül bezártak, a Pannon-Flax eurós exportja gyakorlatilag teljes egészében elmegy az alapanyag megvásárlására, így csak a dollárkurzus jelent számára kockázatot. Az év elején – sok más magyar céghez hasonlóan – a Pannon-Flax is dollárbevételei fedezetei célú eladása mellett döntött, a várható éves bevétel 50 százaléka erejéig. Így az első féléves számokban – ha marad a mostani dollárárfolyam – némi pénzügyi veszteség is meg fog jelenni, de üzemi szinten ennél lényegesen jobban javul a cég pozíciója.
A honvédségi rendelések ugyan elmaradtak, de a jelenlegi rendelésállomány – mint a vezérigazgató utalt rá – összességében lényegesen magasabb fedezeti szintet jelent, mint a tavalyi. Így a tavalyelőtti nullszaldó és a tavalyi százmilliós veszteség után az idén megvan a remény arra, hogy pozitív eredménnyel zárjon a textilcég, főleg, ha a dollárkurzus jelenlegi irányzata is fennmarad.
