A hét utolsó kereskedési napján visszatért az élet a Budapesti Értéktőzsde parkettjára, az elmúlt napokban egyre jobban csökkenő forgalom pénteken 14,5 milliárd forintra ugrott. A vezető részvények szinte kivétel nélkül remekeltek, így a BUX meredeken fölfelé kapaszkodott. Az S&P országleminősítése azonban egy csapásra szertefoszlatta a jó hangulatot, az index pillanatok alatt közel kétszáz pontot zuhant. A nap eleji kitűnő teljesítménynek köszönhetően azonban még így is pozitívban zárt a mutató, a kereskedés végén a csütörtöki értékénél 1,3 százalékkal magasabban, 16 932 ponton állt.
A legnagyobb érdeklődés a Mol kereskedését kísérte. A Goldman Sachs felminősítése meghozta a vásárlók kedvét, aminek köszönhetően az olajipari papír árfolyama 16 ezer forint fölé kapaszkodott. Az S&P-bejelentés azonban e társaság részvényei alól is kirántotta a talajt, amelyek így záráskor már csak másfél százalékos pluszban, 15 880 forinton forogtak. Hasonló pályát járt be pénteken az OTP is, a bankpapír a kereskedés végén 1,9 százalékkal az előző ára fölött, 6348 forinton cserélt gazdát. A Richter viszonylag kis visszaeséssel vészelte át a forinthitelek leminősítéséről szóló bejelentést, a gyógyszergyári részvény a blue chipek közül a legjobb teljesítményt nyújtva 26 450 forintra drágult. A vezető társaságok közül egyedül a Telekom veszített értékéből, a távközlési cég papírjai negyed százalékkal lettek olcsóbbak. A BorsodChem is a vesztesek táborát gyarapította, részvényei 2,5 százalékot veszítettek értékükből. Hiába fosztották ki teljesen a hitelező bankok a NABI-t, a piac mégis örült a megegyezés hírének, a részvények közel 15 százalékkal drágultak.
