A nemzetközi piacokon többhavi csúcspontjára ért a dollár az euróval szemben, és itthon is meredeken felfelé tartott az amerikai deviza jegyzése. A nap elején 199 forintról indult, majd fokozatosan magasabbra és magasabbra araszolgatott, kora este pedig már pár fillérrel 201 forint felett állt az amerikai valuta kurzusa. Az euró is drágult pénteken, az előző nap jellemző 251,30 forint körüli szinten kezdett, innét délutánra 252 forintig ment fel. A hazai munkaidő vége után a 252,40-et is elérte az ára. A forint gyengülését a dollár erős mozgásával hozzák összefüggésbe, gyengült egyébként térségünk gyakran emlegetett valutája, a lengyel zloty is.
Az állampapírpiac csendes volt, a mai kamatdöntés előtt már egy-két hete senki nem vállal különösebb kockázatot. A másodpiaci referenciahozamok mindössze érdeminek aligha nevezhető 1-2 bázisponttal mozdultak el, ha egyáltalán elmozdultak. Az ÁKK meghirdette a csütörtökön esedékes államkötvény-aukció feltételeit, ezek szerint 50 milliárd forintnyi 2008/D jelzésű, hároméves papírt kínál majd az elsődleges forgalmazóknak.
A bankközi forintpiacon is nyugalom honolt, az overnight és a tomnext kamatok 7,30-7,40 százalék körül maradtak.
