Összehangoltan cselekszenek a Deutsche Börse (DB) londoni bevásárlását megakadályozó, és a frankfurti tőzsdét üzemeltető társaságot pénzügyileg kifosztó amerikai–angol fedezeti alapok – vélték egyes megfigyelők, s ebbéli aggályaikat a német pénzügyi felügyeletnek is jelezték. Amennyiben gyanújuk beigazolódik, úgy az érintetteknek valószínűleg nyilvános vételi ajánlatot kell tenniük a DB részvényeire.
Mint arról már lapunkban korábban is beszámoltunk, a DB a tavalyi év végén hosszas tárgyalásokat folytatott a londoni tőzsde felvásárlásáról, korábban éveken át gyűjtögetve az akcióhoz szükséges pénzt. A tárgyalások végső szakaszában azonban rendkívüli módon felerősödött néhány – a DB vezetése szerint rövid távon gondolkodó – angol és amerikai befektető felől érkező nyomás, amely arra irányult, hogy a tőzsdevásárlás helyett a felhalmozott pénz egy részét inkább ossza szét a részvényesek között, a másik részét pedig fordítsa sajátrészvény-vásárlásokra. A DB a fokozódó nyomásnak képtelen volt ellenállni, a cég közgyűlésén az angol–amerikai befektetői csoport valamennyi követelését sikeresen keresztülnyomta, aminek következtében a tőzsde vezérigazgatója, Werner Seifert be is nyújtotta lemondását.
A sikeres fellépés nem volt véletlen – állítják egyes német megfigyelők –, erre csak úgy volt lehetőség, hogy az angol–amerikai fedezeti alapok összehangoltan cselekedtek. Ezt a gyanújukat a német pénzügyi felügyeletnek a BaFin-nek is jelezték. „Egy beadvány nyomán vizsgálatot indítottunk kiderítendő, hogy megalapozott lehet-e az a gyanú, hogy egyes Deutsche Börse-tulajdonosok összehangoltan cselekedtek. A vizsgálat első eredményei arra engednek következtetni, hogy igen” – nyilatkozta a Reutersnak Jochen Sanio, a felügyelet elnöke. A BaFin ezek után közelebbről is megvizsgálja a szituációt – tette hozzá.
A kérdésnek azért van jelentőssége, mert amennyiben bebizonyosodik, hogy a fedezeti alapok összehangoltan cselekedtek és együttes részesedésük eléri a 30 százalékot, úgy a német törvények értelmében nyilvános vételi ajánlatot kell tenniük a közkézen forgó részvényekre. A DB május 24-én tartja éves rendes közgyűlését, amennyiben a felügyelet igen szigorú akarna lenni, kár meg is tilthatná számukra a tulajdonosi joguk gyakorlását – vélik egyes elemzők.
