BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét 16 ezer felett járt a BUX

2005. május 17. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eséssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX a nyitást követő két óra alatt egy százalékot veszített értékéből. Ezt követően azonban fordult a trend, és az OTP–Telekom páros vezérletével felfelé vette az irányt a mutató. A BUX így a nap hátralévő részében töretlenül emelkedett, s a kereskedés vége előtt – ha csak pillanatokra is, de – ismét 16 ezer pont fölé küzdötte magát. A BUX záróértékeként feljegyzett 15 984 pont egyszázalékos emelkedést jelent. A forgalom továbbra is magas volt, a virtuális parketten több mint 18 milliárd forintnyi részvény fordult meg.
A befektetők figyelmének középpontjában ezúttal is a negyedéves számokról múlt pénteken beszámoló Mol–OTP duó állt. Az olajipari részvény hiába zárta minden idők legjobb negyedévét, a beszámoló publikálása óta meredeken zuhan árfolyama. Tegnap a társaság részvényei a nap legnagyobb részében 15 ezer forint alatt forogtak, záráskor másfél százalékos mínuszban, 14 950 forinton cseréltek gazdát. Hatmilliárd forintos forgalom mellett drágulni tudott viszont az OTP, a bankrészvény a gyenge kezdést követően 1,8 százalékos pluszba küzdötte fel magát. A vezető papírok közül a Magyar Telekom teljesített legjobban. A cég részvényei 3,5 százalékkal drágultak, a piac zárásakor már 854 forinton jegyezték őket. A Richter árfolyama 1,2 százalékkal, az Egisé 3,8 százalékkal nőtt. A gyorsjelentésüket a hét végén publikáló cégek közül a Fotexnek 11 százalékos drágulás volt a „jutalma”, az IEB és a NABI jegyzése nem változott.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet