Változik a Raiffesien-alapcsalád kezelési szabályzata. Amint az alapkezelőtől megtudtuk, a sok apró technikai módosításon túl lényegesebb elem, hogy a Raiffeisen Részvény Alapban a korábbi 50 helyett 70 százalékban húzták meg a minimális részvényarányt, hogy ezzel megfeleljenek az új BAMOSZ-kategóriarendszerben levő „részvénytúlsúlyos” kategóriának. (Egy kiskapu van, a 70 százalékot nem feltétlenül kell betartani, ha „azt a befektetők vagyonának megőrzése szükségessé teszi”.)
Nagyobb változások voltak még a Raiffeisen Ingatlan szabályzatában. Az eddigi ingatlanértékelő, a DTZ Hungary mellett alkalmaznak egy másikat is, amelyet akkor vesznek igénybe, ha érdekkonfliktus áll fenn az értékelő és az Alap között (azaz a DTZ érdekelt egy adott ingatlan értékesítésében). A második értékelő az Euro-Immo Expert Kft. Változott az alap hozamfizetésére vonatkozó szabálya is. A korábbi állapot szerint hozamfizetővé alakult volna, amennyiben a gazdaságos méretet eléri. Az alapkezelő szerint ez már megtörtént, ám mégsem látja sok értelmét a kifizetésnek, ezért módosították ezt a kitételt. Ezek után az alapkezelő saját belátása alapján döntheti el félévente, hogy fizet-e hozamot vagy sem. Az ingatlanalap forgalmazói közül kikerült az ÁÉB, és bekerült a CIB Bank treasuryje és privátbanki üzletága. Az ingatlanok beszerzésével kapcsolatos költségeket ezentúl akár három évre is elhatárolhatják, fokozatosan terhelve az alapra.
