Alapvetően a lengyel zloty áralakulása mozgatta szerdán is a forintot. A nap elején mindkét valuta gyengült, az euró ára itthon többször 250,30 forintig emelkedett. Délután aztán hirtelen esett az európai valuta, 250 forint környékéről 249,20-ig is lement, hogy aztán a nap végén 249,60 körül stabilizálódjon. Ez is 10-20 fillérrel magasabb, mint a keddi, vagyis valutánk szerény gyengülést mutatott. A zloty egyébként a vártnál nagyobb lengyel kamatcsökkentés miatt váltott esésből emelkedésbe, pedig az alacsonyabb kamatszint hosszabb távon csökkentheti az adott valuta iránti keresletet. A dollár 192 forintról először 193,80 közelébe emelkedett, sokáig ilyen magasan ingadozott, majd délután esni kezdett. Mélypontját 192,20 forintnál érte el, kora este 192,60 forintnál tartott.
A másodlagos állampapírpiac csendes volt, a referenciahozamok egy része egyáltalán nem változott, más része pedig mindössze 1–4 bázisponttal emelkedett. Ma három- és tizenöt éves kötvényekre rendeznek aukciót, az előbbiből 50, az utóbbiból 15 milliárd forintnyi a kínálat. A bankközi forintpiacon az egynapos kamatok évi 6,50 százalékon álltak, a hosszabb futamidők pedig a jegybanki alapkamat 7,50 százalékos szintje körül jártak.
