Igen nagynak számító, közel 22 milliárd forintos forgalom mellett nagy átlagban inkább csökkentek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 39 ponttal, negyed százalékkal került lejjebb. Ez elsősorban a Richter számlájára írható, hiszen a legnagyobb indexpapírok egyikének záróára 3,55 százalékkal volt alacsonyabb az előző napinál, 940 forintos esés után 25 550 forintot tett ki, nem túl nagy forgalom mellett. A cégről különösebb hír nem látott napvilágot, talán csak eddig stabilabban tartotta magát a többinél. Az Egis 1,2 százalékkal esett, éppen hogy felette maradt a 16 000 forintos határnak öt forinttal.
A nagyok között erősen gyengült a Matáv is, másfél százalékkal, 837 forintra esett, közel kétmilliárdos forgalom mellett. Az OTP forgalma már 13 milliárd forint felett volt, a zárásra azonban csak ötforintos pluszt sikerült elérnie, ami pontosan a 6000 forintos határ újbóli eléréséhez volt elegendő. A második legnagyobb forgalma ötmilliárd forinttal a Molnak volt, az olajrészvény simán vette be a 16 000 forintos szintet, egész nap bőven efelett forgott. A 16 170 forintos záróár 1,1 százalékkal magasabb az előző napinál, de napközben előfordult 16 240-en is.
A BorsodChem forgalma bőven túlszárnyalta a Richterét is, értéke majdnem 4 százalékkal, 2500 forintig ment fel. A nyertesek közé tartozott még például az FHB, amely közel két százalékkal, 13 155 forintra emelkedett, valamint hasonló drágulással a Danubius és az Émász. Rossz napja volt a Rábának és a NABI-nak, míg a Linamar inkább stagnált.
