Határozottan tovább gyengült pénteken a forint a bankközi devizapiacon, amit ismét nemzetközi hatásokkal magyaráznak; több feltörekvő gazdaság valutája hasonló cipőben járt, így az oly gyakran emlegetett lengyel zloty is. Térségünkben a devizák gyengülését egyébként a csökkenő kamatokkal, és így a fejlett országokhoz képest számított hozamfelár zsugorodásával magyarázzák.
Az euró nálunk már a nap elején drágult az előző naphoz képest, 247,40–247,60 forintra emelkedett, majd kora délután rövid időre a 248 forintot is átlépte. Később, a hazai munkaidő vége után azonban visszatért 247,40 forint környékére. A dollár reggel 193,60 forint is volt, innét azonban szépen lassan lefelé csorgott, kora este már csak 191,30 forint körül jegyezték.
Az állampapírpiac kitört egy kicsit a pár hete jellemző eseménytelenségből, ezúttal a rövidebb futamidejű állampapírok hozama 8–10, a hosszabbaké 3–8 bázisponttal emelkedett. Ezzel együtt is mélyen a jegybanki alapkamat alatt vannak a hozamok. A piac az MNB monetáris tanácsának mai ülésétől többnyire 50, esetleg 25 bázispontos kamatcsökkentést vár. (Lásd még cikkünket a 15. oldalon.) A bankközi forintpiacon nem változtak számottevően az egynapos kamatok, a hosszabb kihelyezéseken az állampapírpiachoz hasonlóan némi emelkedés volt megfigyelhető.
