BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Öt külföldi alapot forgalmaz az OTP

2005. március 23. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A svájci UBS-bankcsoport által kezelt, Luxemburgban bejegyzett öt külföldi befektetési alap forgalmazását kezdi meg áprilistól az OTP-csoport – jelentették be a partnerek szerdai sajtótájékoztatójukon. Az öt közül egy kötvényalap, egy vegyes, három pedig részvényalap. Az első három „stratégiai alap”, amelyek világszerte különböző piacok, gazdasági szektorok és devizák széles skálájába fektetnek be, de kockázati szintjük, így bennük a részvények és kötvények aránya különböző. A két „aktívan kezelt részvényalapot” pedig eleve a kockázatkedvelő ügyfeleknek ajánlják. (Az alapokat a PSZÁF már novemberben nyilvántartásba vette, ám vártak a bevezetésükkel a megfelelő piaci környezetre.)
Az alapokat egyelőre 43 bankfiókban, elsősorban a privát banki, de legalábbis a módosabb ügyfeleknek szánják, ami abból is látszik, hogy 2000 euró, illetve 2000 dollár a legkisebb befektethető tőke. Az eladási jutalék meghaladja a hazai alapoknál szokásos szintet, de a külföldön bevett szinteket nem: a kötvényalapnál 1,5, a többinél 2,5 százalék, ám – a hazai gyakorlatban valószínűleg egyedülálló módon – 100 eurós, illetve 100 dolláros felső határral. Emiatt például a részvényalapoknál mintegy egymillió forint feletti összegeknél százalékosan egyre alacsonyabb a jutalék. Az UBS alapjait elhelyezték a privát banki ügyfelek számára kínált, a kockázatvállalási készség alapján összeállított modellportfóliókban is.
Az OTP Bank privát banki üzletága dinamikusan bővült 2004-ben: a szerződések száma 15 százalékkal, mintegy 9600-ra, a kezelt vagyon pedig 42 százalékkal, 242 milliárd forintra, aminek a legnagyobb része értékpapírokban, alapokban volt. Az összes intézményi és lakossági ügyfél által értékpapírokban tartott eszközök értéke egyébként a pénzintézetnél szilveszterkor meghaladta az 1525 milliárd forintot.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet