Magasan kezdett, de onnan lefelé indult el az euró árfolyama kedden a bankközi devizapiacon. A kurzus a nap elején ismét átlépte a 247 forintos határt, majd többnyire lassan lefelé araszolgatott. Délután négykor, a hivatalos kereskedési idő végén 246,20 körül járt az árfolyam, ami mintegy 30 filléres csökkenés egy nap alatt, később azonban 246 forint alá esett a jegyzés. Az amerikai kamatdöntés előtt a dollár kezdetben 187,50 forint körül ingadozott, majd az esti órákra 186,40 forintig süllyedt, ami 40-50 filléres csökkenést jelent hétfőhöz képest.
A másodlagos állampapírpiacon az utóbbi időben sokat emelkedő hozamok most kissé csökkentek, többnyire 2–5 bázisponttal. Ezúttal a 15 éves futamidő lógott ki kissé a sorból, amelynél 9 bázispont volt a mérséklődés. A három hónapos kincstárjegyek szokásos aukcióján a 25 milliárd forintnyi papírra 63 milliárd forint értékű ajánlat érkezett, 7,36 százalék volt a kialakult átlaghozam. Ez pár bázisponttal magasabb ugyan az előző napi referenciamutatónál, de mivel két kissé eltérő futamidejű sorozatról van szó, a különbség inkább csak látszólagos.
A Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjébe ismét több pénzt helyeztek el a bankok, mint amennyi lejár onnét, de most viszonylag kicsi volt a különbség, mintegy 17 milliárd forint. Így 920 milliárd forinttal új rekordot ért el az itt parkoló pénz.
