BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az euró 247 forint felett is járt

2005. március 21. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Forintgyengüléssel indult a hét a bankközi devizapiacon, a mostanában megfigyelhető trendnek megfelelően nemcsak a mi fizetőeszközünk veszített értékéből, hanem például az oly gyakran emlegetett lengyel zloty is. Az euró 245,50 forint körül kezdett ugyan, körülbelül ott, ahol péntek délután befejezte, ám később több lépcsőben felfelé lendült az árfolyama. Kora délután 247,40 forinton tetőzött, majd innét határozottan lefelé indult. A délután második felében tartósan 246,50 forintra állt be az árfolyam, ami mintegy 90 filléres drágulást jelent a múlt héthez képest.
A dollár – amelynek nemzetközi piacát a kamatemelési várakozások határozták meg – még erőteljesebben növelte értékét. Nálunk 185,20 forintról egészen 187 és fél forintig ment fel. Délután itt is volt egy kis visszaesés, de így is csak 186,80-187 forint közé süllyedt az ára, ami több mint másfél forintos erősödést jelent.
Az állampapírpiac ezúttal nem mozgott együtt a devizapiaccal, nem érvényesült az az összefüggés, hogy a forint gyengülésekor emelkednek az állampapír-piaci referenciahozamok. A mutatók fele egyáltalán nem változott, a másik fele minimális mértékben, 1-3 bázisponttal emelkedett, ami inkább eseménytelen kereskedést jelez, mint valódi változást.
A bankközi forintpiacon likviditásbőség jelei mutatkoznak. Nemcsak hatalmas rekordszinten (kevéssel 900 milliárd forint felett) van a kéthetes jegybanki betétállomány, de az egynapos kamatok is csökkentek, évi 8 százalékról 7,70 százalék környékére.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet