Csütörtök estig mintegy 6,5 milliárd forintért jegyeztek a befektetők az OTP Alapkezelő által indított két új „tőke- és hozambiztosított” (a tőkegarantált alapokkal igen szoros rokonságban álló) alapból. Ezen belül a hasonló konstrukciók között először nyílt végűként indított (azaz a futamidő vége előtt is visszaváltható) OTP Prizmában körülbelül 3, a zárt végű OTP Alfában 3,5 milliárd forint gyűlt össze – tudtuk meg az alapkezelőtől.
A két alap befektetési jegyeinek jegyzése egyébként március 25-ig tart. Érdekességük még, hogy a minimális hozamon felül elérhető hozamuk – a piacon szintén először – a hazai részvénypiac teljesítményétől is függ. A Prizma hozamát a BUX, az európai részvényeket tartalmazó DJ Eurostoxx 50 index és a londoni Gold LN PM aranyárindex befolyásolja, az Alfáét pedig egy nemzetközi részvénykosár teljesítménye, amely 16 darab egyedi részvényből áll, amelyek közül négy magyar (OTP, Mol, Matáv, Richter).
Ami az alapkezelő nyílt végű alapjait illeti, az ország legnagyobb alapja, az OTP Optima is profitál a kamatok csökkenése nyomán az alapok iránt megnövekedett érdeklődésből. Például február végén tőkéje 376 milliárd forint volt, míg március 18-án már 398 milliárd forint, s egyetlen nap alatt ötmilliárddal növekedett. Az alap februári jelentése alapján továbbra is rendkívül kockázatkerülő, vagyonának 46 százalékát betétben és ahhoz hasonló repóban tartotta, további 11 százaléka pedig kincstárjegy. (A többi államkötvény, jelzáloglevél és vállalati, banki kötvény.) Az alapcsalád legújabb tagja, a januárban indult OTP Pénzpiaci Alap is folyamatosan növekszik, de jóval kisebb összegek érkeznek bele: tőkéje legutóbb 3,7 milliárd forint volt. Február végén portfóliójának 100 százaléka betétekben feküdt.
