Izgalmas volt a csütörtöki nap a hazai pénzpiacokon, délelőtt szinte egyik percről a másikra zuhanni kezdett a forint értéke. Más, hozzánk hasonló vagy velünk egy kategóriában levő feltörekvő piacokon is hasonló folyamatok játszódtak le, a pletykák szerint egy vagy néhány nagy külföldi befektető igyekezett lezárni eddigi, nyereséget tartalmazó pozícióit és realizálni a profitot.
Az euró ára kezdetben kevéssel 242 forint fölött volt, ami gyakorlatilag nem tért el a szerda délutáni állapottól, majd a délelőtt közepén percek alatt 244,00–244,50 forintra emelkedett. Ezután hamar némi megnyugvás jött, és a nap további részében 243 és 244 forint között, a napokban megszokottnál mintegy két forinttal drágábban ingadozott az európai közös pénz. Késő délután-kora este pedig majdnem pontosan 244 forintra állt be az ár. A dollárt hasonló módon 180,00–180,5 forint között érte a megrázkódtatás, 182,20 körül tetőzött, majd 181,80–182,00 forinton fejezte be a napot, ami körülbelül egyforintos drágulás.
A másodlagos állampapírpiacon is délelőtt volt nagyobb a felfordulás, majd kora délutánra kissé lecsillapodtak a kedélyek. Különösen a reggeli aukció eredményén látszik a vételi kedv megtörése: a 12 hónapos kincstárjegyekből eredetileg 30 milliárdnyira tett eladási ajánlatot a kincstár, de ezt az aukció előtt 24 milliárdra csökkentette. Jól tette, mert a megszokott többszörös túljegyzés helyett csak 30,2 milliárdnyi ajánlat érkezett be összesen. A hozamra így is lehetett panasz, legalábbis a kibocsátó oldaláról, hiszen az évi 7,05 százalékos érték 20 bázisponttal meghaladta az előző napi másodpiaci szintet. A kora délután számolt másodpiaci referenciahozamok már valamivel mérsékeltebb, 9–15 bázispontos hozamemelkedést mutattak, csak a három hónapos futamidő változása maradt mérsékelt, 3 bázispont.
