Eidenpenz József
Bár mindenki azt találgatja, mikor éri el a forint árfolyama a jegybanki intervenciós sáv szélét, szerdán egész nap felfelé tartott az euró a bankközi devizapiacon. A nap elején még 241,40 forint alá is be-beesett az árfolyam, délután azonban folyamatos erősödés mellett 242-242,20 forintig emelkedett. A dollár 180,40–180,60 forinton érte el a mélypontját, 181,40 forint körül tetőzött, majd késő délután 181 forintig csúszott vissza, ami szerény erősödést jelent csupán a keddi értékhez képest.
A hat hónapos futamidejű kincstárjegyek aukcióján 90 milliárd forintnyi jegyzésből 30 milliárdnyit fogadtak el, a 6,90 százalékos átlaghozam erősen alatta maradt az előző napi másodpiaci referenciahozamnak. A hozamok egyébként nem túl nagy mértékben ugyan, de ismét egyöntetűen mérséklődtek, és a három hónapos referenciahozam kivételével mindegyik évi hét százalék alatt tartózkodik. Az utóbbi napok fejleményei alapján úgy tűnik, a kamatcsökkentési várakozások nem csitulnak, sőt erősödnek is. A három hónapos referenciahozam is csaknem 1,25 százalékponttal van a jegybanki alapkamat alatt.
A bankközi forintpiacon az egynapos kamatok a jegybanki alapkamat 8,25 százalékos szintje környékén maradtak, annak ellenére, hogy kedden hatalmas összeg vándorolt a kéthetes jegybanki betétbe és tűnt el így egy időre a vérkeringésből. A hosszabb lejáratokon az állampapírpiachoz hasonló kamatcsökkentési várakozásokat lehet megfigyelni.
