BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Túl optimisták voltak az FHB elemzői?

2005. február 14. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nemzetközi számviteli elvek szerint 7,43, a hazai szabályok alapján 7,04 milliárd forintos adózott eredményt ért el tavaly az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt., ami 117, illetve 75 százalékos emelkedést jelent egy év alatt. (A 2003-as mérlegek közül az IFRS szerinti mutatott jóval alacsonyabb értéket, most fordítva.) Az év végén a társaság nem tudta megismételni a harmadik negyedév káprázatos teljesítményét, és elmaradt az elemzők által átlagosan várt 7,7 milliárd forinttól is. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a gyorsjelentés megjelenésének napján 955 forinttal, 6,4 százalékkal esett a papír árfolyama a tőzsdén.
Jobban a számok mögé nézve a kép azonban nem feltétlenül borús. A cég nettó kamatbevételei három százalékkal tovább bővültek, a működési költségek is kordában maradtak, csakhogy szerepel egy bő egymilliárd forintos pénzügyi veszteség a táblázatokban. A jelentés szerint a tavaly novemberi és decemberi három belföldi jelzáloglevél-visszavásárlás okozta ezt, „a tranzakciókon realizált veszteséget azonban kiegyensúlyozzák az így elért kedvezőbb forrásösszetételnek köszönhető jövőbeni eredmények”. Vagyis a pénzintézet a visszavásárolt (és bevont) itthoni papírokra értékvesztést számolt el, de ez lassanként megtérül majd abból, hogy a külföldről szerzett olcsóbb euróforrások veszik át a forintfinanszírozás helyét.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet