Volt miből szemezgetnie pénteken az információra vágyó befektetőknek, a Mol–BorsodChem–Matáv trió mellett több nagyobb társaság is a hét utolsó kereskedési napján publikálta éves gyorsjelentését. A telefoncég kivételével többnyire emelkedő profitról számolhattak be a cégek. A jó híreket azonban ezúttal nem követte bevásárlási hullám, a jelek szerint a gyorsjelentések megjelenését sokkal inkább kiszállásra lehetőséget adó alkalomnak tekintették a befektetők.
A vezető részvények közül csak a Matáv tudott erősödni, egy százalékkal drágult, s ismét 900 forint felett zárt, egymaga azonban kevésnek bizonyult az index további emeléséhez. A BUX így 0,4 százalékos mínuszban, 16 390 ponton zárta a hét utolsó kereskedési napját. A forgalom – elsősorban a Mol-piacon tapasztalható pörgésnek köszönhetően – megközelítette a 20 milliárd forintot. Hiába adott számot immár dollárban is milliárdos profitról az olajipari cég, a társaság részvényei lefelé vették az irányt. A jelentős eladó tételeket különösebb megrázkódtatás nélkül felszívta a piac, az árfolyam mindössze 0,7 százalékkal esett. A gyorsjelentését ma publikáló OTP 0,7 százalékot süllyedt.
Bár az elemzői várakozásoknak megfelelő eredményről számolt be a BorsodChem, a részvényei 3,6 százalékos zuhanással reagáltak. A szintén remekelő TVK 2,8 százalékkal gyengült. Az Antenna is hiába jelentett rekordprofitot, papírjai közel egy százalékot veszítettek értékükből. Behúzta a féket a Gardénia, az elmúlt héten látványosan száguldó részvény pénteken ismét 20 százalékot veszített értékéből. A kockázatot különösen kedvelő befektetők mintha a függönycég papírjairól a Garex-részvényekre nyergelnének át, a csepeli cég immár második napja limittel erősödik.
