A tavalyi a fordulat éve volt a Synergonnál, az idei pedig a lendület éve lesz – mondta Czakó Ferenc, a társaság elnöke a cég 2004-es eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján. Az anyacég rendbetétele megtörtént, a társaság Magyarországon stabilan nyereséges, idén a leányvállalatok rendbetétele van soron – mondta. Az elmúlt években stagnáló piac ráadásul emelkedésnek indult, egyes szegmenseiben a növekedés akár két számjegyű is lehet, ennek gyümölcseiből pedig a Synergon is részesedik majd.
A tervek szerint a cégcsoport árbevétele az idei 20,5 milliárd forinthoz képest 8-10 százalékkal emelkedik, igaz, a forgalom növekedése nem elsődleges cél, sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd a társaság a hatékonysági mutatók javítására. A menedzsment szeretné, ha év végére a sajáttőke-arányos megtérülés meghaladná a 17 százalékot. A profitvárakozásokkal kapcsolatban Czakó elmondta, a tavalyi 80–120 millió forintos nyereséget prognosztizáló előrejelzésnél 40 százalékkal magasabb, 110–170 millió forintos eredményre számítanak. Figyelembe véve, hogy a gyorsjelentés szerint a társaság idén 156 milliós profitot termelt, ez igen visszafogott előrejelzés.
A társaság tovább terjeszkedne a régióban, az elnök szavaiból azonban azt lehetett kiolvasni, ezt már nem feltétlenül akvizíció útján képzeli el. A cég jelenleg az optimálisnál több készpénzzel rendelkezik, ezért felmerül az osztalékfizetés lehetősége is. Amennyiben egy esetleges felvásárlást nem a likvid pénzeszközeivel, hanem mondjuk saját részvénnyel finanszírozna, úgy meg lehetne vizsgálni az osztalékfizetés lehetőségét is – mondta Czakó. (Ennek hasznossága persze megkérdőjelezhető, hiszen a társaság pénzeszközei számottevő osztalékra nem elegendőek, aki pedig az elmúlt évek áresése során bennragadt a papírban, azt vélhetőleg nem kárpótolná. A befektetők minden bizonnyal sokkal jobban örülnének, ha a kurzus visszatérne a pár évvel ezelőtti szintre). Az elnök szerint egyébként a Synergon a régió hasonló cégeihez képest alulértékelt, jelentős diszkonttal forog, amit ma már semmi sem indokol.
