Tizenkét éve a tőzsde egyik legstabilabb, de ritkán felbukkanó papírja a Zwack Unicum részvénye, amelyre már jó egy évtizede a „családi ezüst” jelzőt aggatták a befektetők. Az 1999 óta stabilan évi 750 forintot fizető részvény árfolyamát az utóbbi két évben érdekes módon sem a kamatszint változása, sem pedig a kibocsátó – az utóbbi öt évben amúgy meglehetősen egyenletes, nettó 2–2,3 milliárdos profitot hozó – teljesítménye nem befolyásolta. Így 2003 tavaszán az akkori, 6,5 százalékos alapkamat mellett osztalékfizetés előtt éppen úgy 7900 forintig emelkedett a papír, mint egy évvel később, csaknem kétszer akkora kamatszint mellett. Tavaly októberben is éppen úgy 7200–7300 forintot ért az Unicum-papír, mint egy évvel korábban, ám novemberben valami történt. A 22 százalékos profitnövekedést hozó hármadik negyedév (NAPI Gazdaság, 2004. november 20., 11–12. oldal) hatására megélénkült a kereslet, a hetente előforduló több ezer darabos blokk-kötések alkalmanként 300-400 forintot emeltek az árfolyamon. Az utóbbi két hónapban a tőzsdén megfordult alig 35 ezer részvény (a közkézhányad 7 százaléka) 24 százalékos áremelkedést okozott. A tegnapi 9300 forintos záróáron – napközben 9500 is volt a kurzus – a megszokott osztalék már csak 8 százalékos osztalékhozamot ad, ami igencsak elmarad a többi osztalékpapírétól.
A társaság a február első hetére várható gyorsjelentés előtt nyilván semmit sem mond, de a brókerek azt rebesgetik, hogy 2004-ben profitrekord született, ami adó előtt több lehet 3 milliárd forintnál is. Ismerve a fő tulajdonosok (50 százalék a Zwack és az Underberg család közös cégéé, 26 százalék pedig a Guiness-leány Selviac BV-é) osztalékéhségét, könnyen elképzelhető, hogy akár a részvényenként 1000 forintot is eléri az osztalék. Ez az adózott eredmény 75–80 százaléka lenne, így belefér a tőzsdei bevezetéskor elhatározott osztalékpolitika 50–85 százalékos kifizetési arányába.
Elképzelhető másik forgatókönyv is: lehet, hogy van, aki úgy gondolja, a fő tulajdonosok minden fogadkozás ellenére előbb-utóbb végiggondolják, mennyit is ér meg nekik a tőzsdén maradás, és nem árt egy esetleges ajánlat előtt „bespájzolni” a papírokból. (A „családi ezüst” annyira biztos kezekben van, hogy további néhány tízezres vétellel bőven tízezer fölé lehet tornászni az árat.) E logika szépséghibája, hogy a Zwack–Underberg páros aligha fizetne a mostani áron súlyos milliárdokat azért, hogy növelje befolyását az amúgy is teljes mértékben kontrollált cégben. Az adott tulajdonosi struktúra mellett a külföldi felvásárlás sem valószínű, noha a 8 alatti P/E és a kétszáz éves márka nyilván nagy vonzóerő lenne. A gyorsjelentésből talán több derül ki...
Korányi Tamás G.