Kedvező légkörben indult az új év a hazai pénzpiacon, a kedvező folyó fizetési mérlegadat december 31-ére időzített közzététele sem okozott nagyobb változásokat, bár a forint délelőtt gyengült egy kicsit. A nap elején kevéssel 246 forint fölé is felment az euró árfolyama, ami 20-30 filléres drágulást jelent a szilveszteri – az általános ünneplés miatt persze eléggé kevéssé mérvadó – szinthez képest. Délután azonban már csak 245,50 forint körül jegyezték az európai pénzt, sőt, a hivatalos kereskedési idő után 245-ös árat is mutattak a monitorok. A dollár a nemzetközi fejlemények nyomán itthon is drágult, 182 forint körüli ára majdnem két forinttal magasabb, mint a tavalyi utolsó jegyzések.
Az állampapírpiac csendes volt, a másodpiaci referenciahozamok a legrövidebb futamidőknél nem változtak, a hosszabbaknál 1–5 bázisponttal csökkentek. A héten a szokásos három hónapos kincstárjegyen kívül csütörtökön három- és tizenöt éves hátralevő futamidejű kötvényeket kínálnak aukción, 50, illetve 15 milliárd forintos mennyiségben. Az év végén egyébként kissé nőtt a külföldi befektetők kezében levő állampapírok összértéke, október eleje óta először lépte át a 2500 milliárd forintot.
A bankközi forintpiacon kissé csökkentek az egynapos kamatok, a 9,5 százalékos alapkamat körüli szintre.
