Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Megszületett a régen várt nagy üzlet: a Mol csütörtök este bejelentette a gázüzletág eladását, alig egy évvel azután, hogy életbe lépett a jelenlegi, a világpiaci áralakulást figyelembe vevő gázárszabályozás. A vevő a három magyar gáz- és áramszolgáltatóban is tulajdonos E.On Ruhrgas International konszern, amely az év végi becsült mérlegadatokkal számolva 425 millió euró készpénzért megveszi a Földgáztároló Rt. és a Földgázellátó Rt. 75 százalék mínusz egy részvényét, illetve a Mol 50 százalékos Panrusgáz-csomagját. A fennmaradó blokkoló részesedések eladására ötéves opciót kapott a Mol, minimálisan a már eladott rész arányosított árfolyamán, de meg is tarthatja azokat.
Az ennél is nagyobb falatot jelentő, a teljes hazai nagy nyomású gázvezeték-hálózatot birtokló Földgázszállító Rt.-t is venné a német óriás, figyelemre méltó azonban, hogy a Mol két év gondolkodási időt kért és kapott erre, szintén eladási opció formájában, ráadásul meglehetősen rugalmas feltételekkel. Az olajtársaság döntésétől függ, hogy él-e opciójával a 75 százalék mínusz egy részvény értékesítésére (a törvény szerint legfeljebb ennyit adhat el) és az is, hogy milyen mértékben. A gázüzletből tehát nemcsak a tárolásban és kereskedelemben megtartható negyedrészek miatt veheti ki a részét a jövőben is, de döntése szerint akár meg is tarthatja a vezetékeket, igaz, akkor olajipari akvizíciós lehetőségei is korlátozottabbak.
A csütörtök este, a szerződés aláírása után a BÉT honlapján közzétett közleményéből kiderül, hogy az olajtársaság összesen mintegy 2,2 milliárd euró cégértékkel tudta elismertetni teljes gázüzletági tevékenységét a német energaipari óriással. Ez 530-540 milliárd forint, ami óriási összeg, különösen ahhoz képest, hogy az olajtársaság könyveiben ezek a vagyonelemek eddig 287 milliárd forint értéken szerepeltek. Részleteiben mindez úgy néz ki, hogy a csak opcióval érintett szállítást 1,25 milliárdra értékelték, a részben eladott cégeket pedig összesen 900 millió euróra. Csupán ez utóbbi esetében közölték azonban az anyavállalat által adott tulajdonosi hitelek mértékét (350 millió euró). Ezeket a Ruhrgas átvállalja – a szállítás esetében csak akkor, ha a Mol a teljes eladható 75 százalék mínusz egy részvénytől megválik –, ami a Mol számára szintén gyakorlatilag elkölthető pénzt jelent.
Mivel a tulajdonosi hitelek pontos összege nem ismert, a köznapi értelemben vett vételár még a jövőbeni bizonytalanságoktól eltekintve sem számítható ki pontosan (a véglegesen kifizetésre kerülő összeg függ a cégek jövőbeni teljesítményétől). Annyi szinte bizonyos, hogy meghaladja az elemzők által korábban becsült 15 százalék körüli prémiumot az összesen 287 milliárd forintban meghatározott szabályozott eszközértékhez képest, megfigyelők ezt 30-40 százalékos mértékűre becsülik. Hernádi az ezzel kapcsolatos kérdésekre csupán annyit mondott, hogy az ár jelentős prémiumot tartalmaz a szabályozott eszközértékhez képest.
A részvényesek számára az egyik legfigyelemreméltóbb előnye az üzletnek az lehet, hogy a Mol, úgy tűnik, majdnem teljes mértékben megszabadult a részvényárat korábban erőteljesen befolyásoló politikai kockázattól. A kereskedelem eladásával ugyanis gyakorlatilag a Ruhrgashoz került a gázárak gondja, szabályozási kockázatot egyedül a szállítás esetében vállal, az azonban minimálisnak mondható (A vezetékek használati díját ugyanis szintén törvény szabályozza, ilyen értelemben lehet politikai kockázattal számolni. Ez azonban nagyságrenddel kisebb, mint a gáz importárának követésével és a hazai lakossági gázárak alakulásával kapcsolatos kockázat.)
Bár a pontos számok csak becsülhetőek, ezek alapján vélhetően nem túlzás kijelenteni, hogy a Mol akvizíciókra felhasználható tőkéje (további hitelfelvétel nélkül) az opciók teljes lehívása esetén majd kétmilliárd euróval nőhet, ami bőven elegendő a régióban ismert potenciális akvizíciós lehetőségek kihasználásához (az OMV-nak mintegy másfél milliárdot kellett költeni a román Petromra), de arra is, hogy a cég a kutatás-kitermelésben a világon bárhol terjeszkedjen.
A lehetséges célpontokat nem nehéz kitalálni, legalábbis a feldolgozás és kereskedelem területén: adódik az INA-ban való további tulajdonszerzés (ebből a Molt a privatizációs szerződés szerint nem lehet kihagyni), de a politikai széljárás változásával a lengyel PKN irányításának megszerzése is felmerülhet (immár talán a korábbinál erősebb partneri pozícióban). Emellett persze bármely, a nyilvánosság számára kevésbé egyértelmű lehetőség is kihasználható lehet majd. A megszerezhető olajkészleteket és kutatási projekteket már kevésbé könnyű találgatni, itt bármi lehetséges, de az eddigi nyilatkozatok alapján az oroszországi főirány a valószínű.
Összességében értékelve a bejelentést elmondható, hogy a Mol minden eddigi várakozásra rácáfolva további pozitív meglepetést tudott okozni a részvényeseknek. Az olajcég az ügylettel újabb hatalmas lépést tett előre, kétségkívül elérve a Mosonyi György vezérigazgató által megfogalmazott célt, a világviszonylatban középméretű (öt- és tízmilliárd dollár közötti értékű) olajcéggé válást. A Mol pénteki kapitalizációja 6,7 milliárd dollár volt, ami annak ellenére szép teljesítmény, hogy ebben segített a dollár gyengélkedése is...
