BUX 140851.81 0,69 %
OTP 46190 0,52 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Programozott mínusz

Ugyan veszteséggel zárta a második negyedévet a Synergon, ám a menedzsment szerint továbbra is tarthatóak a 80-120 millió forintos éves nyereségről szóló tervek. A lassan fellendülő piacon nem tűnik alaptalannak bizakodásuk.

2004. augusztus 11. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezúttal is veszteségesre sikerült a Snyergon életében általában gyenge második negyedév, a társaság a 78 millió forintos első negyedéves profit után az áprilistól júliusig tartó időszakban 65 millió forintos veszteséget termelt. A féléves eredmény azonban jelentősen emelkedett a tavalyihoz képest. A több mint tíz százalékkal növekvő bevétel szerkezete is jóval egészségesebb, mint egy évvel korábban. A 10 milliárd forintot közelítő féléves csoportszintű forgalomnak immár négytizede szolgáltatások értékesítéséből származik, az alacsonyabb hozzáadott értékkel bíró termékértékesítés aránya 60 százalékra csökkent. A társaság megrendeléseinek ötöde továbbra is az állami szektorból kerül ki, ám ezen szegmens részesedése - köszönhetően a pénzügyi és a közműszférából érkező megrendelések felfutásának - visszaesett.
A fedezettartalom növekedése nem tudott lépést tartani az árbevétel emelkedésével, a mutató a piacon uralkodó erős árverseny hatására a tavalyi 24 százalékról 23 százalékra csökkent. Üzemi szinten így továbbra is veszteséget termelt a cégcsoport. A nyereséges cseh leányvállalat és az átszervezés után ismét profitábilis Fibex Kft. eredménye ugyanis nem tudta ellensúlyozni az anyavállat és a horvát cég veszteséges működését. Hiába termel azonban nyereséget a cseh leány, a cég eredményeivel elégedetlen Synergon-vezetés az első adandó alkalommal menesztette az Infinity menedzsmentjét. Jelenleg Cseh Balázs személyében ideiglenesen megbízott vezérigazgató irányítja a céget, ám jövő év elejétől szeretnék a vezetést helyi szakemberre bízni.
A továbbra is jelentős - ám egyre csökkenő - államkötvény-állománnyal rendelkező Synergon tulajdonosai örülhettek a magas jegybanki kamatoknak, ennek köszönhetően ugyanis a tavalyinál több mint 20 millió forinttal magasabb pénzügyi bevétele származott a cégnek. A jó pénzügyi teljesítménynek - az eredményjavulás egynegyede ennek tudható be - köszönhetően a csoportszintű féléves adózott eredmény a tavalyi veszteségből 14 milliós pluszba fordult.
A második féléves tervekkel kapcsolatban Czakó Ferenc, a társaság elnöke elmondta: tovább folytatják a szisztematikus vállalatfejlesztést, amelynek eredményei már most is kezdenek látszani. Mind mondta, erősítik a csoportszintű működést, itt a legfontosabb feladatként az Infinity szorosabb integrálását jelölte meg. A friss szerzemény Atos Origin Hungary beillesztése a vállalat szervezetébe már teljesen lezárult, ez a jövőben semmiféle pénzügyi többletterhet nem jelent majd a Synergon számára. Továbbra is igyekeznek lefaragni az egyes leányvállalatok működési költségeit. A Synergon hosszú idő óta először érez némi fellendülést az évek óta stagnáló piacon, s a menedzsment reményei szerint a társaság a cégméret növelése nélkül képes lesz kiszolgálni a növekvő keresletet. A vezetőség ezért továbbra is fenntartja az év végi 80-120 millió forintos adózott eredményre vonatkozó előrejelzését.
A NAPI Gazdaság kérdésére Czakó Ferenc elmondta: a legtöbb cégértékelési módszer szerint alulértékeltnek számítanak a jelenleg 400 forint alatt forgó Synergon-részvények. A papírok ugyanis mélyen az egy részvényre jutó könyv szerinti érték alatt cserélnek gazdát, s az árbevételhez viszonyított részvényár is jelentősen elmarad a régió tőzsdéin jegyzett hasonló vállalatok mutatóitól, igaz, az eredményen alapuló mutatatókat nem említette.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet