Az eredeti tervek szerint ma jelent volna meg a Freesoft kibocsátási tájékoztatója, ám mivel egyelőre hiányzik a megjelenéshez szükséges felügyeleti engedély, mind a tájékoztató közzétételének időpontja, mind a jegyzési időszak csúszik néhány napot. (Pedig információink szerint az engedélyezési eljárás felgyorsítása érdekében az új cégeket tárt karokkal váró tőzsde vezetői is közbenjártak.)
A részvényjegyzés során a befektetők 180 százalékon, azaz 1800 forinton jegyezhetnek majd a Freesoft részvényeiből, személyenként névértéken maximum 250 millió forint erejéig. A kibocsátást akkor tekintik érvényesnek, ha legalább névértéken 50 millió forint értékben jegyeztek a cég papírjaiból. A jegyzési ár szintjével kapcsolatban megoszlanak a szakértői vélemények. A Freesoft jelenlegi eredménytermelő képességét figyelembe véve az 1800 forint egyértelműen magasnak tűnik, számításba véve azonban a vállalkozás növekedési lehetőségeit, akár reálisnak is mondható.
Márpedig a Freesoft igen komoly hangsúlyt fektet a növekedésre, a nyilvános kibocsátásból befolyó összeget is elsősorban akvizíciós célra szeretnék felhasználni - tudtuk meg Vaspál Vilmostól, a társaság vezérigazgatójától. A vállalat vezetése jelenleg igen előrehaladott tárgyalásokat folytat két, a Freesoft portfólióját jól kiegészítő szoftvercég irányítóival. A megvásárolni kívánt társaságok ráadásul jelentős árbevétellel és nyereséggel büszkélkedhetnek, így sikeres üzletkötés esetén a Freesoft árbevétele a jelenlegi 800 milliós szint többszörösére ugorhatna.
A cégek megvásárlására ígéretesnek tűnő módszert dolgozott ki a Freesoft. A vételárat ugyanis saját részvényben tervezi kifizetni, így téve érdekeltté az üzletet vivő tulajdonosokat a további együttműködésben, hiszen egy szoftvercég esetében az egyik legnagyobb érték az ott dolgozók szellemi és kapcsolati tőkéje. A saját részvénnyel történő fizetés esetén - akárcsak egy menedzsmentösztönző programnál - a volt tulajdonosok továbbra is érdekeltek maradnak a jó teljesítményben, megőrizve ezzel a cég értékét. A Freesoft ráadásul a vételár törlesztéséhez szükséges részvényeket a tőzsdén vásárolja majd meg, rögtön keresletet biztosítva a papírok iránt a bevezetést követő időszakban.
A saját részvények nemcsak az akvizícióknál játszanak fontos szerepet. Meggyőző menedzsmentopcióval sikerült állítólag a Freesofthoz csalogatni a korábban a Sun magyarországi leányát vezető, többször is a régió legjobb menedzserévé választott Keresztesi Jánost is, aki szeptember 1-jétől látja majd el a vezérigazgatói teendőket.
