Meglehetősen gyengén indult a nap a nyugat-európai tőzsdéken, a befektetők ugyanis nem felejtették el a múlt hét végi lejtmenetet a Wall Streeten. A hangulat azonban fokozatosan enyhült napközben, hála az iraki hatalomátadáshoz kapcsolódó pozitív várakozásoknak, no meg a zuhanó olajáraknak. Az olajpapírok természetesen lejtőre kerültek, a legtöbb szektor azonban emelkedéssel zárta a kereskedést. Az autógyártóknak különösen jól jött az egyre csak mérséklődő olajár: a BMW több mint két százalékkal növelte értékét, de jól szerepelt a Fiat is. A DaimlerChrysler-papír drágulását némileg visszafogta, ám megállítani nem tudta, hogy az érdekeltségében lévő Mitsubishi Fuso visszahívta valamennyi teherautóját. A holland KPN távközlési cég papírjának kurzusa több mint négy százalékkal hízott a vállalat részvény-visszavásárlási akciójának hírére. A befektetők első látásra nem igazán lelkesedtek a gondolatért, hogy az Arcelor több mint félmilliárdért növelte részesedését brazil leányvállalatában, ám az optimizmus hullámai végül az acélipari papírt is a pozitív oldalra sodorták.
A tengerentúlon alapvetően egy makroadat nyomán indultak felfelé a mutatók a fogyasztói kiadások szintje ugyanis a 2001. októberi pánik óta először érte el az egy százalékot havi szinten. Természetesen jó hatással voltak a befektetők hangulatára a már említett iraki fejlemények, no meg az, hogy az Altria számára kedvező eredmény született egy, a dohányipar egészét érintő perben. A Philip Morris márkát is birtokló cég papírja több mint öt százalékkal növelte értékét a nyitást követő percek során a Wall Streeten. Jól szerepelt a Wal-Mart a júniusi visszafogott forgalmi előrejelzése dacára is, s ez leginkább egy felminősítésnek volt köszönhető. A Microsoft papírja nem emelkedett sokat az EU döntésének köszönhetően, forgalma azonban annál nagyobb volt. A United Airlinest működtető UAL Corp. számára azonban fekete volt a hétfő, az illetékes bizottság ugyanis harmadszor, s egyben utoljára is elutasította a légitársaság kérelmét, hogy több mint egymilliárd dolláros segéllyel húzza ki a csődvédelem alatt álló társaságot a bajból.
Az euró árfolyama 1,22 dollár közelébe erősödött, míg a japán jen a 108-as szint közelében mozgott.
