Szlovákia, Bulgária és Románia után Szerbiában terjeszkedne tovább az OTP. Az immár kontinentális mértékben gondolkodó magyar bank pénteken szándéknyilatkozatot adott be a belgrádi székhelyű Jubanka állami kézben lévő 88 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozó előminősítő eljárásban.
Az OTP eddigi akvizícióihoz viszonyítva a Jubanka a nagyobbak közé tartozna. A szerb pénzintézet tavaly év végi adatok alapján 217 milliós mérlegfőösszeggel és 116 millió eurós könyv szerinti saját tőkével rendelkezik. Országszerte 88 fiókja van, lakossági ügyfeleinek száma 220 ezer fő körüli, a vállalati ügyfelek száma 30 ezer körül mozog. Az angol Banker magazin által 2002-ben az év jugoszláv bankjává választott Jubanka a tavalyi évet mintegy 7 millió eurós veszteséggel zárta.
Mérlegfőösszege alapján az ötödik legnagyobb szerb bank iránt jelentős a külföldi érdeklődés, a privatizációs ügynökként eljáró BNP Paribas-nál a határidőig tízen jelezték részvételi szándékukat. Az érdeklődök többsége európai bank, illetve pénzügyi befektető – ismerteti az MTI értesüléseit az ebroker. A szerb kormány számára fontos, hogy komoly tőkeerővel rendelkező vevő kezébe kerüljön a Jubanka, ezért a privatizációban való részvétel feltételeként szabták, hogy a pályázó konszolidált mérlegfőösszege haladja meg az 5 milliárd eurót, valamint rendelkezzen tapasztalattal külföldi banküzemeltetés területén is. A bankról és a tranzakcióról a pályázók egyelőre nem rendelkeznek részletes információval, azokhoz az előminősítő szakasz sikeres lezárása után juthatnak hozzá. A Jubanka privatizációs pályázata kétfordulós, eredményhirdetésre a tervek szerint október végén kerülhet sor. Az ebroker értesülése szerint a Szerb Nemzeti Bank elnöke korábban a sajtónak nyilatkozva legalább 112 millió euróra becsülte a Jubanka 88 százalékáért kapható vételárat. (Amennyiben valóban ennyiért hozzá lehetne jutni a pénzintézethez, úgy az a vételár/saját tőke mutatót tekintve az OTP egyik legolcsóbb bevásárlása lehetne).
A szándéknyilatkozat benyújtása az OTP részéről pénzügyi kötelezettségvállalást nem jelent, és annak fogadtatásáról az OTP hivatalos információval nem rendelkezik – tette közzé a BÉT honlapján a magyar bank. Az OTP részvétele a szerbiai bankprivatizációban egyáltalán nem meglepő, hisz a pénzintézet a külföldi bankakvizíciós stratégiájában Szerbiát a célországok egyikeként jelölte meg. Egyedüli újdonság, hogy jól értesült források korábban a Novosadska Bankát emlegették mint az OTP fő célpontját, igaz, a vajdasági pénzintézet magánosítása is hátravan még.
