BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nyári hangulat a tőzsdén

2004. június 8. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BUX lassan három hete nem mozdul a 11 100–11 300 pont közötti sávból, a mutató a tegnapi napot is e két érték között ingadozva töltötte. Optimista hangulatban kezdődött ugyan a kereskedés, de a teret egy-két óra leforgása alatt a nyáron szokásos pangás vette át. Az indexet mintha odaszögezték volna a 11 200 pontos szinthez, a délután folyamán is legfeljebb 20 pontra távolodott el attól. Az ötmilliárd forintot alig meghaladó forgalmú napot a BUX pontosan ezen az értéken, a hétfőinél 0,1 százalékkal alacsonyabban zárta. A nemrég bevezetett Bumix index kétpontos gyengülést követően 1089 ponton zárt.
A vezető részvények közül értékelhető forgalmat egyedül az OTP generált, amely az üzletek több mint 60 százalékát adta. A nap elején 4200 forintot is fizettek a cég papírjaiért, s zárásra ugyan a jegyzés visszaesett, ám az utolsó üzlet 4169 forintos árfolyama 9 forinttal így is magasabb, mint a hétfői záróár. Az előző napi mélyrepülés után erősödni tudtak a gyógyszergyári részvények, a Richter fél, az Egis 1,2 százalékkal kapaszkodott magasabbra. Valósággal pangott az ürességtől a Mol piaca, az olajipari papírból alig 200 millió forintnyi cserélt gazdát, miközben az árfolyam 0,2 százalékkal esett.
A Matáv hasonlóan alacsony forgalom mellett zuhant 1,2 százalékot. A nagy nyomás alól felszabadult econet 4,7 százalékkal szökkent magasabbra.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet