Sorban a harmadik napjukat zárták emelkedéssel az öreg kontinens vezető tőzsdeindexei pénteken. Az erősödés ezúttal nem Európából kapott lendületet: az Intel szokásos negyedév közepi számai alakultak a vártnál jobban, ami lendületet adott chipszektornak az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Nyugat-Európában az ASML, STMicro, Infineon trió vezette a hosszt, de mögöttük ott iparkodott a Nokia részvénye is mint a chipipar haszonélvezője. A befektetők rávetették magukat a Michelin papírjaira is, lelkesedve a gondolatért, hogy a gumigyártó a közeljövőben csaknem háromezer embert bocsát el a költségcsökkentés jegyében. A Nestlé árfolyama ezzel szemben lejtőre került, miután a Bloomberg értesülései szerint a vállalat felvásárlási ajánlatot készül tenni a General Mills részvényeire. A cég szóvivője nem kommentálta a „piaci pletykákat”.
A tengerentúlon a már említett Intel-adatok nyomán a teljes tech szektor lendületet kapott, így a héten gyengélkedő Nasdaq csaknem egy százalékkal növekedett, ami a Wall Street-i kollégák teljesítményének duplájára rúgott. A befektetők jókedvét ráadásul a makrohírek is fokozták: az USA gazdasága májusban 248 ezer új munkahelyet teremtett, ami nemcsak több, mint az elemzői konszenzus értéke, de ezzel az ország az idén már több mint egymillió új állást hozott létre, ami a gazdasági fejlődés szempontjából kulcsfontosságú. Az árfolyamokon végigtekintve a Computer Associates részvénye ugrott meg látványosan, miután a cég volt elnök-vezérigazgatója, a csalás vádjának árnyékába került Sanjay Kumar bejelentette, hogy végleg elhagyja a vállalatot. Kiderült továbbá, hogy a Home Depot mintegy 365 millió dollárért megveszi a Kmart 24 áruházát, ami az előbbi részvénynek enyhe visszaesést, az utóbbinak azonban 14 százalékos szárnyalást hozott.
Az euró árfolyama a hét vége folyamán visszakúszott az 1,23 dolláros szint közelébe (pénteken még inkább 1,22 körül állt), míg a jen továbbra is a 111-es érték körül mozgott.
